A kis városkában francia kézen lévő üzem is működik, amely csigahúst dolgoz fel, munkát adva majd kétszáz helybélinek, nomeg komoly anyagi bázist biztosítva a településnek is. A cég a városvezetéssel közösen az idén rendezte meg az első csigafesztivált, egész napos programok kíséretében tucatnyi féle-fajta csigaételt kóstolhattak a népek – ötszáz forintért mértek egy porciót.

Sok efféle sokadalomhoz, fesztiválhoz, falunaphoz volt már szerencsém, ez tán az egyik legbarátságosabbnak, legkulturáltabbnak tűnt fel mind közül.

Jelen volt a francia nagykövet meg persze a város és a csigacég vezetői. A rendezvénynek az uniós pénzekből szépen rendbe szedett templomtér adott helyet. Az egész város igen csinos, takaros gyermekotthonként szolgáló barokk kastélyával, középkori famadonnával fölszerelt templomával, barokk kőhídjával. Mondtam is, hogy ez a Zala megye nagyon jobboldali, az már igaz, de a jobboldaliak legalább tudnak rendet tartani.

Erre kiokosítottak, hogy speciel Zalaszentgrót messze a környéken az egyetlen település, amelynek szocialista polgármestere van, Baracskai József, éppen szerepel is a hírlapban, mint a Gyurcsány mellett felsorakozó kisebbség dacos oszlopa. Ott sétált asszonyával a nép között, meg is ismerkedtem vele, szimpatikus fiatalember. Na, gondoltam, erre már eszem egy kis csigát, és ettem is. Sok mindenért irigylem a franciákat, de ezért az egyért nem nagyon; a csigahús annak javallott, aki szereti a halízű zúzát.

Igen megörültem hát, amikor Philippe pultjához visszavetődve konstatáltam, hogy hatalmas, gusztusos, pácolt vaddisznótarja-szeleteket süt ki éppen, tepsis burgonyát, párolt répát, zöldborsmártást mellékelve hozzá. Lelkesedésem azonban csillapodott hamar. Vadkan csak a VIP-es vendégeknek járt ugyanis, akiket a térség közepén egy üvegfalú, rezervált teremben szolgáltak ki urasan – a pórnépnek csak a csiga jutott.

Persze, én később kaphattam volna húst is, Philippe kínálta, de már elment a kedvem tőle; nem szeretek VIP-es lenni, és azt gondolom, VIP-es elkülönülés autóversenyhez vagy focimeccshez illő, nem népünnepélyhez. Apró dolog ez, persze, tudom. De néha sok tud múlni apróságokon.

Például azon, hogy véletlenül egy szentgróti, félig földes, füves mellékutcán úgy parkolsz le, hogy a kocsi orra a menetiránnyal szembe talál lenni, ami ugye szabálytalan, de senkit nem akadályoz semmiben. Arra viszont kiválóan alkalmas, hogy egy helyi törzszászlós úr a hatalmát fitogtassa, hatalmával kérkedjék, pénzt és időt nem sajnálva munkát adjon féltucatnyi kollégájának, és hosszú időre elvegye a vándor kedvét attól, hogy ezt az amúgy kies városkát újból fölkeresse.

FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS