Megyesi Gusztáv: Övék itt a tér

Azt még rendesen bemondták a hírekben, hogy a hét közepén Papcsák polgármester és más kerületi vezetők jelenlétében dózerral takarították el a zuglói hajléktalanok viskóit, ám az esti fejleményekről már mélyen hallgattak. 

Holott Papcsák polgármester és társai a hirtelen téliesre fordult időre való tekintettel, no meg arra, hogy a kiebrudalt embereknek nincs hová menniük, ergo akár meg is fagyhatnak reggelre, egy-egy hajléktalant az otthonukba vittek, ahol vacsorát, szállást adtak nekik, ahogyan az nemzeti érzelmű, keresztény vezetőkhöz illik. Kocsis polgármester is így tett a józsefvárosi hajléktalanrendelet kiadása után, Tarlós főpolgármesterről nem is szólva, akiben legforróbban lobog a keresztényi szeretet lángja, s aki az aluljárók kiseprése óta egész hajléktalancsapatokat lát vendégül a házában, a hírek szerint egészen addig, amíg a főváros emberhez méltó hajlékot nem szerez minden rászorulónak.

Hogyan is lehetne ez másképp?

Hanem olvastam egy riportot a Vasárnapi Hírekben bizonyos Kopiás Attila 29 éves, kétdiplomás programozóról, aki hajléktalannak öltözött a Józsefvárosban, s kiállt a sarokra kéregetni, majd leheveredett egy köztéri padra. Negyedórán belül nyolc (!) hatósági ember vitte őt be megbilincselve az őrsre, akárha személyesen Omar mollát kapták volna el. Amikor ugyanez a fiatalember pár nappal később megint kéregetni kezdett, s megint leheveredett a padra, ám ezúttal már öltönyben, nyakkendőben, egyetlen rendőr, önkormányzati ember se törődött vele, akár kannás bort is ihatott volna. A fiatalember szerint ennél nagyobb bizonyíték nem is kell arra, hogy Kocsis polgármester és emberei arcra, kinézetre mennek, nem a cselekedet, hanem a vélt állapot alapján büntetnek, és fordítva: ha valaki öltönyt visel, arra nem vonatkozik a törvény, mert nyilván jóféle ember.

Ha ehhez hozzáveszem, hogy legutóbb a parlamentben Kontrát belügyi államtitkár kikérte magának, hogy bárki is összemossa „a tisztességes szegényeket a hajléktalanokkal”, akkor elmondható, hogy ennyire világosan és közérthetőn még sehol a világon nem deklarálta kormány, hogy akinek nincs hol laknia, az már eleve tisztességtelen. Megjegyzem, négypárti konszenzus van arról, hogy Kontrát államtitkár nem feltétlenül a kormány legokosabb embere, ám akkor is: Pintér belügyminiszter és Tarlós főpolgármester alapvetése, miszerint a hajléktalan egyszersmind bűnöző is, lám, szép lassan beérett, s most már egész apparátusok járnak el ennek megfelelőn.

A Város Mindenkié jogvédő csoport tagjai mondják, hogy amikor a csütörtöki dózeroláskor beálltak a hajléktalanok közé, Papcsák polgármester és a többi kerületi vezető röhigcsélve elmebetegnek nevezte őket, holott ha tudnák, hogy egy informálatlan rendőr a józsefvárosi mintát követve, tehát pusztán a kinézetük, de főleg az arcukról sugárzó értelem alapján simán bevihetné őket az őrszobára, legalább nem állnának ki a nyílt színre élvezkedni a kilakoltatáson. Ilyet ugyanis, mondja egy aktivista, csak magából egészen kivetkezett ember tesz.

De nem baj. Egyetemisták most azzal szórakoznak a Józsefvárosban, hogy leülnek a járdára, végigfekszenek a köztéri padokon, mondhatni, hajléktalanul viselkednek, a rendőrök és az önkormányzati emberek szinte már könyörögve kérik őket, hogy fejezzék be, mert zavarják a rendcsinálást. Gyerekek, ne hagyjátok abba, tiétek a tér, az őrületbe kell kergetni őket, másból nem értenek.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.