Ezt most azért kár erőltetni, mert bizonyos értelmiségi körökben indulatokat vált ki, hogy ha nem ők az „igaziak”, mert a fragmentált ellenzéki közéletben és elméleti kavargásban mindenki a középpontnak véli magát. Ám mégiscsak jogos az a törekvés, hogy az új szereplő azzal az igénnyel lépjen fel, hogy meghaladja a többit, és az MSZM-nek erre jó is az esélye.

Arról dúl a vita, hogy hova tegyük az új társadalmi mozgalmakat. Sokan nagy várakozással fordulnak feléjük, de a lekicsinylő álláspont felbukkant a Népszabadság hasábjain is. Nehéz szabadulni az értelmiségi doktrinerségtől, miszerint csak azok a jól elrendezett dolgok számítanak, amelyeket tankönyvi fogalmakkal jól le tudunk írni. A társadalmi mozgalmak lényege pedig – különösen a kezdeti korszakukban – éppen a nagyfokú heterogenitás, kavargás és rendezetlenség, ami mögött azonban óriási társadalmi energia rejlik. Ezért mi sem könnyebb az óvatos és fölényes kétkedésnél a mozgalmak kezdeténél. Kétségtelen, hogy a társadalmi mozgalmaknak ki kell nőniük a szerveződés gyermekkorából és határozott arculatot kell ölteniük, szervezett mozgalommá, avagy esetleg párttá kell fejlődniük ahhoz, hogy komoly politikai erővé válhassanak.

De nem lehetmegkerülni azt a brutális tényt, hogy húsz év után amagyar politikában újra mozgalmi periódus kezdődött el, mert teljesen összeomlott a pártrendszer. A Fidesz-behemót maga is a bomlás jele, de még nyilvánvalóbb ez a lebénult pártok esetében. Egyelőre az MSZP is még csak távolról ígérimagát váltópártnak, s az LMP még ennél is távolabbról, míg a Jobbik egyenesen a legrosszabb eset forgatókönyvének biztos pontjaként szerepel. A jelenlegi pártrendszer legnagyobb pártja az Apátia párt, a minden politikától tartózkodók pártja, így a kormányzó Iker párt, a Fidesz és a Jobbik ide-oda csapódó támogatóival csak a második helyre sorolhat be. Ebbe az elzsibbadt helyzetbe hozott új vérkeringést és friss eszméket a Magyar Szolidaritás Mozgalom, amely most szembetalálja magát minden társadalmi mozgalom alapvető dilemmájával, hogy szélesen nyitni kell, és mégis konkrét alternatívát nyújtani. Eddig az ellenzéki erők egyike sem birkózott meg ezzel a dilemmával, sőt, ha jobban megnézzük, még külön-külön sem, nemhogy együtt.

Mire jutott már a mozgalom? Sikerült a nagy nemzeti átveréssel szembefordulni, a fideszes politikai marketing rémtetteit feltárni, és játékosan posztmodern stílusban nevetségessé tenni a fennállót. Sikeresen visszanyúltak a hagyományokhoz is a Több mondat a zsarnokságról programmal, Ilylyés Gyula emblematikus költeményének és 1956 hangulatának felidézésével. Készülődik a mozgalomban a baloldal új és korszerű tömegkultúrája is, a baloldali tömegmozgalom kikerült a nyomasztó szürkeségből, hiszen valódi közbeszédek hangzottak el, közérthetően a közös követelésekről. A mozgalom színes, médiaképes szereplőket hozott felszínre, akiknek sikerült jól megszemélyesíteniük ezeket a változásokat.

Jelentősen előrehaladt a korábbi kilencpontos programban és a későbbi, a demonstrációt követő kommunikációban a modernizációpárti és a szolidaritáspárti programok és értékvilágok ötvözése, s megjelentek ennek az első „utcai” és elméleti találkozási pontjai is. Ezzel az egyeztetéssel a globális válságban minden ország küzd. A baloldali áttörés keresése is megfigyelhető minden uniós országban, ésmár láthatóak a hazai és nemzetközimozgalmak kapcsolódási pontjai is. Magyar sajátosság, hogy el kell kerülni a demokrácia elvont követelésének mantrázását, hiszen hangsúlyozni kell ugyan a fennálló „zsarnokság” lerombolását, de ez nem elég, mert akkor a mozgósítható tömegbázis beszűkül. A valódi élethelyzetek válságának megoldásából kell csinálni programot, s ez egyelőre szintén sikeres, hiszen a demokrácia helyreállításának perspektívája jól kapcsolódik az eredeti, „földhözragadt” szakszervezeti követelések átfogó gazdasági programmá emelésének törekvéséhez.

Maradt két óriási „házi feladat”: egyrészt kellene egy átfogó civil jelentés a köztársaság állapotáról, viszszahódítva a közvéleményt a III. köztársaság fideszes megrágalmazásától, egyben jelezve, hogy merre van az előre. Bizonyos, hogy nincs már visszatérés 1989-hez, hanem csak kitörés egy új, IV. köztársaság felé. Másrészt meg kell találni a megfelelő szervezeti formát. Mindenképpen fontos, hogy meglegyen a szervezett civil társadalom többemeletes építménye, amelynek egy politikaivá átforduló társadalmi mozgalom a betetőzése.

Még nem dőlt el semmi a mozgalom sorsát illetően, de biztató, hogy készülődik az október 23-i demonstráció azoknak, akiknek nem tetszik a rendszer. Közhely, hogy az ellenzék még nem áll készen egy Fidesz utáni világra. Viszont ebben az ínséges állapotban nagy előrelépés a Magyar Szolidaritás Mozgalom színrelépése. Új arcok, új szervezeti formák és új eszmék bukkantak fel a „magyar ugaron”, a gyomok és dudvák által megint belepett magyar közéletben. Az új fényes szelek alkalmat adnak némi bizakodásra, mert eddig éppen az optimizmus volt a legkeresettebb hiánycikk a hazai ellenzéki politikában.

A szerző politológus