Nézzem meg a hirdetésállományt, mondták. Nem sokra jutottam vele. A bulvár bőségesebben volt ellátva (mosópor, hifi, gépkocsi stb.), mint az FT, csakhogy… minden olyan közlemény – egy nagy cég, egy nagy bank állapotáról, éves mérlegéről, osztalékairól, tulajdonosváltásáról, menedzsment-összetételéről –, amely az üzleti világ, a City érdeklődésére tartott számot, az FT-ben jelent meg. Olykor több oldalon, pokoli pénzekért. E bevezetőt a Londonban hosszasan (bár a tudományos élet alacsonyabb lépcsőfokain) oktató Schöpflin György fideszes EP-képviselő ama – szerda este Bécsben elhangzott – megjegyzéséhez fűzném, miszerint az Orbán-kormánnyal szemben senki más, „csak a nemzetközi média” kritikus.

Egyrészt a „csak” manifeszt valótlanság, mert tudunk osztrák miniszterről, szlovén kormányfőről, német külügyminiszter-helyettesről és amerikai helyettes államtitkárról, aki hangosan morgolódott. Tény, hogy a nyugati bulvársajtót (talán az osztrákot leszámítva), a kereskedelmi rádiókat és televíziókat éppoly hidegen hagyják Orbánék viselt dolgai, amiképp a magyart az egész külvilág.

Schöpflinnek, egy tudós embernek, ráadásul igazi „britnek” (nem angolnak), illene azonban tudnia, hogy egy dolog, amit a Daily Mail vagy a Sun ír, és megint egy, amit a The Financial Times, vagy az óceán túloldalán a Wall Street Journal, illetve a The Washington Post. Azok az emberek ugyanis, akiknek – nem szépítek – jelentős mértékben „a markában vagyunk” (befektetők és brókereik; bankok és nemzetközi pénzügyi szervezetek; hitelminősítők; kormányzati illetékesek) bulvársajtót nem olvasnak, annál inkább a kisebb példányszámú, de ördögien befolyásosminőségi lapokat. A véleményüket is jelentős mértékben ezek alakítják.

Innen nézve az a két, gyors egymásutánban közölt FT-cikk, amely leverő képet festett Orbán Magyarországáról, „tömeghatást” ugyan nem ért el, de eljutott azokhoz, akik a magyar gazdaság, költségvetés, adósságszolgálat, üzleti és jogi környezet kilátásaihoz igazítják a pénztárcájukat. És hogy bátorítást nem kaptak, az holtbiztos. És hiába kerestek volna a The Washington Postban vagy a The New York Timesban vagy a Wall Street Journalban is.

Az Orbánékkal szembeni ellenségesség zászlóvivője a német köztévé (ARD, ZDF) – márpedig Németország a mi első számú gazdasági partnerünk. Egy olyan országban, ahol az értelmiség és annak összes alfaja – egy német barátom szíves közlése szerint – soha nem néz kereskedelmi tévét, tömeghatása is van. Ezért Schöpflin „csak”-ja az ellenséges nyugati médiáról hamis bagatellizálás. Ha az FT-t és az ARD-t összeteszem, akkor ott van a nyugat-európai polgárság. Mi meg ülünk egy kritikus kör közepén; köröttünk, hogy az Eddát is idézzem, „a rosszak”.