Bizalom

Kínos, de csak Washingtonból tudjuk, mi hangzott el kedden a magyar miniszterelnök és az amerikai nagykövet között. Budapesten senki nem árult el részleteket.

A rövid közlemény futólag említette ugyan, hogy áttekintették az Egyesült Államok külügyminisztere által júniusban hangoztatott aggodalmakat, de nem pontosította, hogy ez volt-e az a bizonyos szóbeli jegyzék, amelynek átadására a nagykövet augusztus óta várt. Szerencsére segít a The Washington Post, azonnal megírta, hogy Orbán azt mondta, részint már megválaszolt, részint meg fog válaszolni az unortodox demokráciafelfogását ért kifogásokra. A nagykövet Al Kamen jegyzetíró cikke alapján olyan jelentést küldhetett haza, amelyben hinni látszott Orbánnak. (Hol van Julian Assange, a WikiLeaks, amikor szükségünk lenne rá!?) Kamen Ronald Reagant (ő pedig Lenint) idézi: Bízz, de ellenőrizz!

Az amerikai külügy is így lehet a nagykövet és Orbán viszonyával. Bízik benne, hogy a diplomata helyesen látja a dolgokat, és Magyarország hamarosan visszatér a demokrácia útjára, de szeretne erről meg is győződni. A diplomáciában gyakori, hogy egyes államok a konfliktusos kérdéseket a másik ország náluk állomásozó nagykövetével vitatják meg, saját misszióvezetőjüket ellenben a jó hírek közlésére, a kapcsolatok ápolására használják. Van ebben ráció: egy diplomata gyorsan „elkopik”, ha folyton vitákba kényszerül a fogadó országban.

Gorbacsov egyszer megjegyezte Reagannek, hogy túl gyakran ismételgeti ezt a „Bízz, de ellenőrizz!” mondást. Reagan válasza: Tetszik. Nekünk is. A magyar rendszerben úgyis kevés fék és ellensúly maradt. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.