A Gyurcsány-sokszög
Hősök, vagy legalább egy hős nélkül azonban ma nincs politizálás, és ebben a vákuumban azután érthető az izgalom Gyurcsány Ferenc politikai lépéseit vagy lépéseinek ígéreteit illetően. A valószínűsíthető történet persze képernyőre való. S majd kikerülhetetlenül oda is kerül. Ugyanakkor a közvélekedéstől eltérően itt nem a baloldal sorsáról, még talán nem is csak Gyurcsányéról van igazán szó, inkább arról, milyen irányban lehet azt a pártrendszert újraszabni, amellyel beléptünk tavaly áprilisban e politikai ciklusba.
A konkrét példák itt biztosan félrevisznek. De mégis. Pozsgay és Palikot. Pozsgay. Az MSZP egyszer már elveszítette talán akkori legfontosabb vezérfiguráját, aki csalódott volt és türelmetlen. Előkészítette az akkori párt reformját, és ezzel a pártállamét is. Azt hitte, hogy elnyeri érte jutalmát, s az új Magyarország első államelnöke lehet. Az SZDSZ ezt meghiúsította, s az még rendben van, hogy ezt nem tudta megbocsátani nekik, de rettegett is, hogy a megnyílónak tűnő nagy történelmi lehetőség végleg becsukódik előtte, s nem volt türelme várni.
Ha kibírja 1994-ig, Hornnak osztoznia kell vele a hatalomban. De hát ő nem bízott a világban, s a befutó politikai vonatból tíz perccel a pályaudvar előtt kiugrott. Komoly emberek nem ugrottak utána, s el is tűnt szinte azonnal a színről.Ha Gyurcsánymost valami egyszerűt tehet, akkor a komputerasztala fölé kiakasztja Pozsgay fényképét. Sminden egyes lépése előtt mérlegeli, hogyan lépett volna „Imre”, s ha valami kirajzolódik, akkor ő annak pont az ellenkezőjét teszi.
Palikot. Az új lengyel liberális alternatíva. Aki egyébként inkább újbaloldali, ha jól olvasom a kereszthivatkozásokat az értelmiségi újbaloldal interjúiban. Palikot a választásokon tényleg túlnőtte a lengyel ószocialistákat, ezért most minden Gyurcsány-szimpatizáns rá hivatkozik. Rokonszenves ember, de eddigi tettei jelenlegi képét nem bonyolítják. Nincs komoly múltja, ami zavarná, hogy fiatal és nem fiatal emberek bármit belélássanak. Gyurcsánynak ilyesmi azért a következő időszakban nem adatikmeg. Másodszor, megtalálta az ő ügyét, ami egyfelől közvetlenül nem része a két nagy párt birkózásának, de azért a lengyel belpolitika igazi nagy ügye. Ráadásul, a közélet – jobb- és baloldalon – egyaránt tabuizált.
Természetesen az egyházra gondolok. Ennek környékén Lengyelországban minden nagyot szól, minden kritika szenzáció, minden érdes mondatnak kénkőszaga van. Az azzal szembeszálló hőst az Isten is a televíziós kor feltörekvő politikusának teremtette. Pozsgaytól eltérően ő lehet pozitív példa arra, hogyha minden összejön, sikerülhet. Hatalomra, persze Palikot belátható időn belül nem kerül.
De erős frakcióval megtapadhat a politika felszínén. Itthon azonban Gyurcsánynak már nem adatik meg a politikai szüzesség, és egyelőre nem nagyon látom, milyen ügy felelne itthon meg a lengyel egyházénak. A magyar egyházak ügyei ben nincs annyi rejtett dinamit, a demokrácia behorpadásához pedig úgy tűnik, hogy a közvélemény lassan hozzászokik. Az Orbánéktól elfordulók a közelben lehorgonyzott gazdasági katasztrófa árnyékára és nem az alaptörvény preambulumára reagálnak.
Az igazi kérdés azonban a tavaly áprilisban létrejött politikai rendszer megnyílása. Gyurcsány kiválásával ez kétségtelenül elvben lehetővé válik. De nem ott és úgy, ahogy ezt az MSZP-n belüli viták elemzői vélik. Az MSZP helyzete Gyurcsány távozásával nemcsak taktikailag, hanem stratégiailag is könnyebbé válik. A taktikai előnyök nyilvánvalóak, az amúgy is gyakorlatlan, csak most betanuló új politikai elitnek nem kell egy karizmatikus és tapasztalt belső ellenféllel vívnia. Az utolsó háromnegyed évben ez a küzdelem mindkét oldalból kihozhatott volna valami jót, de hát látjuk, nekik és Gyurcsánynak sem adott új energiákat.
A stratégiaimegkönnyebbülés talán még fontosabb. A szocialisták ugyan szinte folyamatosan arról beszéltek, hogy balra kell mozdulni, hogy valamilyen módon el kell határolódni az előző nyolc év számos ponton neoliberális retorikájától. De ezt sokan közülük csak félszívvel hirdették. Úgy gondolták, hogy az „elkallódott” liberálisok megszervezése és lecsatlakoztatása a párt köré tulajdonképpen ugyanolyan fontos lenne. De az nyilvánvaló volt, hogy a szakszervezeteknek és a volt SZDSZ-es törzsközönségnek nem lehet ugyanazt mondani. S ha mégis megtennék, mind a két színpadon kifütyülik őket. De az illúzió mégis erősen tartotta magát. Ennek most vége. Fel lehet és fel is kell vállalni a szocialista-szocdem hagyományos miliőket. Amelyek egyébként az újonnan születő nagyvállalatoknál újra is termelődnek. Keményebben oda lehet állni a szakszervezetek mellé. És meg lehet próbálni fontos korábbi támogató csoportok visszaszerzését a Jobbiktól. A saját pályáján, a falvakban, a kisvárosokban a szocialistákon kívül a radikális jobboldallal más biztosan nem tud megmérkőzni. Értelmiségi hetilapok vitacikkei, internetes tiltakozólisták erre nyilvánvalóan nem alkalmasak. Hát akkor itt a nagy feladat, gyürkőzzenek neki a szocialisták.
És egy másik színpadon közben Gyurcsány újjászervezheti a liberálisokat. Akik, még ha nagyon sikerül is neki, kisebb politikai erőt jelentenek majd. De ma még mulatságos arról beszélni, ki kinek és mennyire lesz a szövetségese. Az igazi kérdés nem is az, hogy mekkora a liberális tábor. Nagyobb, mint az SZDSZ 2010-es szavazótábora, de sokkal kisebb, mint amilyennek ilyen-amolyan felmérésekre hivatkozva a hívők vélik. Az igazi kérdés az, hogy hova férnek fel a színpadra Gyurcsány liberálisai. A most politikailag hajléktalan egykori SZDSZ-es törzsszavazók „antikommunistáiból” nincs olyan sok. Velük különösképpen vívni biztosan nem kell.
A fő ellenfél az LMP lesz. Hiszen az ugyanerre a közönségre számít (az ő szavaikkal), a változásra nyitott, idősebb liberálisokra, az új stílusra fogékony fiatalokra, a nagy pártokétól eltérő stílust jutalmazókra. Elvben ezek megnyerésére az LMP-nek Gyurcsányhoz képest van másfél-két éves előnye. De kérdés, hogy elég lesz-e ez egy igazi politikussal szemben. 2010 közepén az amatőrség még előnynek számított. Ma azonban világos, hogy Orbán túl profi ahhoz, hogy az amatőrök bájával bekeríthető legyen. A liberális-gyurcsányista-LMP-s közönségnek választania kell. Csodálkoznék, ha 2014-ben a politikai piac e szegmensében nem csak egyetlen párt maradna életben. Ezen a miliőn belül így aztán lesz elég skandalum, személyeskedés, valódi és látszatakció, s ez a nyüzsgés részletezve be is kerül majd a progresszív lapokba. És még abban sem vagyok biztos, hogy ez nem segíti közben a szocialisták magukra találását.
A szerző szociológus
