Ha azt mondom: étel, akkor sokkal több tárgyat nevezek meg és sokkal kevesebbet közlök róla, mint ha azt mondom: lókolbász. A Szolidaritással is így van ez. Minél kevesebbet mond, annál nagyobb lehet. És fordítva.

A mozgalom vezetői nagyot mondanak. Azt mondják, ezzel a mozgalommal „megszületett az Orbán-kormány igazi demokratikus ellenzéke”. Ez jó hír. Akkor jó, ha nem úgy értik az igazit, hogy az ő speciális irányvonaluk az egyetlen, mely igazán ellenzéki és demokratikus, hanem úgy, hogy ebbe a keretbe igazán minden demokrata belefér.

A mozgalom bemutatkozása mindkét értelmezést megengedi: „A siker titka, ha meghallgatjuk egymást, ha készek vagyunk megfontolni mások gondolatait, érveit. Ezért hoztuk létre a Társadalmi Kerekasztalt”. Remek. Valaha az Ellenzéki Kerekasztal is ilyennek készült. Közös fórumnak, ahol nem kell semmi egyébben egyetérteni, mint a demokrácia helyreállításának programjában és kiharcolásában. Valaha a Demokratikus Charta is ilyennek készült. Annak a szövege sem tartalmazott mást, mint amiben minden demokrata egyetért. Aztán pártpolitikai tartalommal gazdagodott, és a terjedelme sajnos leszűkült.

A jogállami keretekből kicsúszó ország esetében az ellenzéknek ez lenne a hatékony szerkezete: az ország kormányzásának különböző alternatíváit különböző pártok képviselik, melyek a maguk programjához keresik a választók kegyeit, és ezeket a politikai tömböket közös akciókban, fellépésekben összefogja a tömbökön kívüli demokratákkal együtt egy széles mozgalom, mely a jogállam védelmére szorítkozik. Egy ilyen mozgalom tud erőket egyesíteni, de nem tud segíteni azon, ha (hogy) hiányoznak azok a pártok, melyek a különböző alternatívákat hitelesen képviselnék.

Csakhogy. Az új mozgalmat szakszervezeti vezetők vezetik. Egyikük, Kónya Péter a Klubrádióban egyenesen így fogalmazott: „A legfontosabb feladata most a szakszervezeteknek, hogy a Magyar Szolidaritás Mozgalomnak tartalmat adjanak”. A Szolidaritás vezetőinek lapunkban megjelent csütörtöki cikke szerint azon a demonstráción, melyen mozgalmukat elindították, azt kellett látni, hogy „a felvonuló tömeg magától értetődő természetességgel, a lélegzetvétel könnyedségével kapcsolja egybe a klasszikus szakszervezeti, munkavállalói követeléseket... a jogállami és a demokratikus normák követésével”. Mintha ennek a természetességnek kellene jellemeznie mindenkit, aki „az Orbán-kormány igazi demokratikus ellenzékéhez” tartozik.

Hát nem. A piacgazdaság természetével tisztában lévő demokrata például nem ígérhet „biztos munkahelyet”, mert ilyen piacgazdaságban nincs. Igenis vannak igazi demokraták, akik nem tartják megvédhetőnek az összes szerzett jogot és szakszervezeti kiváltságot. A „klasszikus szakszervezeti követelésekkel” a „klasszikus” szociáldemokrata pártok szoktak egyetérteni, s azok is igazi demokraták, akik szerint ezek fölött eljárt az idő. És persze azok is, akik szerint nem.

Nagyon úgy néz ki, hogy ez a Szolidaritás mégsem lesz a demokratikus ellenzék egészét összefogó erő, csupán rész a részek között.

Nem elég, hogy közös az ellenfél