Az új köznevelési jogszabálynak még a koncepciója sem volt nyilvános, amikor a mikepércsi iskola vezetője már boldogan adta hírül tanévnyitó beszédében: szakít a „ráerőltetett” integrációval, és úgy oldja fel „az integrációs oktatás által gerjesztett feszültségeket és nehézségeket”, hogy bevezeti a szintfelmérőkre alapozott csoportalakítást. Tiszta beszéd, s aligha lesz bárki is, aki felhívja rá a figyelmet, hogy momentán még egy másik törvény van hatályban, olyan, amelyik tiltja az elkülönítést, és a különböző hátterű és hozott műveltségű gyerekek közös nevelésében látja a felzárkóztatás kulcsát. A hatalom szava felülírja a törvény betűjét.

Különösen ott, ahol a hatalom szavakban roppant erős.

A központi hírgyár tudósításaiból követhettük, hogy az oktatási államtitkár lényegében egyazon beszéddel turnézta körbe az országot, hogy mindenütt felhívja a figyelmet a közoktatás átértelmezésére („nem szolgáltatás, hanem közszolgálat”), valamint a János vitéz fontosságára. S a taktika bevált: annyiszor mondta el a maga néhány mondatát, hogy a sulykolt igazság máris elkezdte átalakítani az oktatás rendszerét. Pedig hol vagyunk még attól, hogy törvénnyé váljon az egyelőre csak koncepció?

Bár vélhetően csak idő kérdése, hogy hatályos legyen az előterjesztő meggyőződése, miszerint „a köznevelési rendszer célja egy erős nemzeti középosztály kiépülésének elősegítése a gyermekek és fiatalok nevelése által”. S a törvény betűje szerint is kilenc másik „szellemi és erkölcsi érték” – mint a szeretet, a munka és a rend –előzze meg a szolidaritást és a hátrányos megkülönböztetés elvetését azok listáján, amelyek „a köznevelés egészét” meghatározzák.

Észre se vesszük, és ez a szómágia lassan nemcsak a jövőnek teremt alapot, hanem amúltat ismegváltoztatja. A helyettes államtitkár annyiszor ismétli el, hogy azért van új Nemzeti alaptantervre szükség, mert a mostani „csak a fejlesztési követelményeket rögzíti, tartalmi követelményeket nem határoz meg”, hogy végül magunk is elhiszszük. Pedig hát ott van a régi NAT, mindenki láthatja, hogy az is benne van, mit kell megtanulni.

Egy valami nincs benne: hogy a megtanultakról mit kell gondolni. De vajon biztosítható lesz-e a gondolkodás és a véleményformálás ilyen szabadsága (a régi NAT szerint: az „aktív állampolgár” szellemi státusza) akkor, amikor felülírhatatlan kerettantervek és kötelezően használandó tankönyvek írják majd elő, miről mi hangozhat el egy osztályteremben? Tudatos, a demokráciával élni tudó állampolgárok hagyják-e el majd azt az iskolát, amelyben – nem viccelek – még azt is törvény szabja meg, hogy diákönkormányzati vezetőnek az választható, akinek a „tanulmányi eredménye eléri vagy meghaladja az iskolai átlagot”?

Próbáljuk meg nem elfelejteni: éppen az ilyen államtól akartunk szabadulni.