A módszer már nem, csak a cél közös: leváltani az Orbán-kormányt, amihez elkerülhetetlen a békés szakítás, mert a háború lehetetlenné tette volna a 2014-es együttes fellépést.

A szakadás aktusa csak annyiban teszi tisztábbá a belpolitika képét, hogy a kontúrok erősebben rajzolódnak ki. A közvélemény-kutatások továbbra is a Fidesz nagyarányú vezetését mutatják, miközben a kormánypártokról leszakadók a bizonytalanok hatalmas táborát erősítik. Egyértelmű: sem a Fidesz, sem az MSZP nem lesz képes csupán törzstáborával kormányra kerülni, s mivel csak ígéretekkel 2014-ben már nehéz lehet nyerni, előtérbe kerül a szövetségkötés.

A szakadás – például – megkönynyíti az LMP közeledését az MSZP-hez, de aligha teszi lehetővé a szövetséget az új baloldaliliberális párttal. És akkor még nem említettük a feljövőben lévő, a pártokat maguktól távol tartó civil szerveződéseket.

Gyurcsány törekvéseit ismerjük: 1989-es alapon összefogni mindenkit, akit lehet, aki a Fideszt elutasítja. Azt viszont nem tudjuk még, milyen erjedést indít meg a DKP színre lépése és nyilván markáns megszólalása magában az MSZP-ben, talán már mindjárt a novemberi kongreszszuson. Mint ahogy azt is érdemes lesz figyelni, hogyan reagál a történtekre a Fidesz, amely eddig legfőbb haszonélvezője volt a szocialista belharcnak.

(A szerk.)