Rendőrtaxi

Újult erővel látott neki a józsefvárosi önkormányzat a rendrakásnak. Rendőrökből, közterület-felügyelőkből verbuvált akciócsoportok járják éjjel-nappal a fővárosi kerület tereit, utcáit, és a póráz nélkül kutyájukat sétáltatók, a szemetelők mellett lecsapnak az otthontalanokra, akik nem átallanak „életvitelszerű lakhatásra használni” a közterületet, sőt a kukákban elemózsia, pénzzé tehető holmi után kutatnak. Egy hétfőn életbe lépett rendelet alapján már az sem menekül meg, aki kéreget, koldul vagy épp a már eleve megbocsáthatatlan padon, kövön üldögélést azzal tetézi, hogy csavar magának egy cigarettát, amit aztán el is szív.

Hagyjuk most azt, helyes-e egyenruhásokat harcba küldeni a szegénység ellen. Tekintsünk el attól is, emberséges-e a bűnözőkhöz, gyorshajtókhoz szokott rendőrökre meg a tilosban parkolókra, kutyájukat póráz nélkül sétáltatókra szakosodott közterület-felügyelőkre bízni menthetetlennek tűnő sorsokat. Nézzük csak a felszínt: vajon mire mennek az otthontalanok ellen vezényelt egyenruhások? Kevesebb hajléktalan lesz az utcán?

Az eddigi eredmények nem túl biztatóak.

Mindeddig négyszáz eljárást indítottak efféle ügyekben a kerületben, s az önkormányzat szerint „az érintettek többsége az esetleges bírság, figyelmeztetés, kérés ellenére is visszatér az utcára”. Mint például a hétfőn a Teleki téren „begyűjtött” Éva. Negyedszerre csapott le rá az akciócsoport, negyedszerre vitték be a szabálysértési irodába, s a néhány órás procedúra nyomán negyedszerre indult vissza a padjához. Erősen ittas volt, járni is alig tudott, amikor kilépett az irodából, de még így is feltűnt neki, hogy valami nem stimmel.

Botladozó nyelvvel kérdezte: csak taxiztunk egyet?

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.