Ami az innovációt illeti, az Apple mindenkinél szilárdabban tartotta magát ahhoz az elvhez, hogy semmit nem ad ingyen, ami mögött valakinek (tehát nem feltétlenül a vállalatnak) a szellemi teljesítménye van. Csakhogy a következetesség a szellemi tulajdon meglehetősen sajátos kezelésével párosult. Az Apple-t naggyá tevő termékek kétségkívül az iparág legforradalmibb technológiáira épültek, ám ezeket igen magas arányban a cupertinói cég egyszerűen „kölcsönvette” másoktól. A Nokia pár hónapja precedensértékű pert nyert az Apple ellen: azóta az amerikaiak minden eladott iPhone után jelentős összeget fizetnek a finneknek az ellopott szabadalmak miatt. Sokan mondják, hogy a Samsung meg az Appletől lop – csakhogy az erről szóló perek tárgya többnyire nem egy konkrét hardveres vagy szoftveres megoldás (furcsa is lenne, hiszen telefonjai lelkét az Apple a Samsungtól vásárolja), hanem olyan elvont fogalmak, mint a felhasználói felület vagy a csomagolásdizájn (!). Vagyis az Apple inkább csak arra figyel (de arra nagyon), hogy mások ne húzzanak ingyenes hasznot az ő innovációiból. (Hogy mást ne mondjunk: ha egy újság vagy egy könyv fizetős termékként felkerül az iPad-re, az eladási ár 30 százaléka automatikusan az Apple-é – állítólag erre is utal az almás logóból kiharapott almadarab.) Az Apple maga viszont szívesen halászgat mások szellemi terméséből úgy, hogy legfeljebb utólag, a jogerős ítélet kényszere alatt fizet érte.

A globális telefonpiacból csupán hét százalék az Apple részesedése, de az ágazatban képződő profit 54 százaléka hozzá folyik be – ami természetesen nem létezhetne a kreatív szabadalmi gyakorlat, illetve általában a termelési költségek agresszív leszorítása nélkül. Utóbbiak miatt gyakran éri az a vád a vállalatot, hogy a termékeit gyakorlatilag rabszolgamunkában gyártatja, és nem is akar tudni azokról a szociális és környezeti mellékhatásokról, amelyek a példátlanul magas profithányadot lehetővé teszik. Egy friss tanulmány – amelyben az Apple kínai beszállítóinál tapasztalható munkakörülményeket elemezték – azt állítja, hogy a helyi viszonyokhoz képest is bántóan alacsony bér, a munkaidő-elszámolással történő bűvészkedés, a kötelező és díjtalan túlmunka ugyanúgy része a „termelési kultúrának”, mint a munkavállalók tömeges egészségkárosodása és a munkavédelem szinte teljes hiánya. Az Apple (most eltávozott vezetőjének köszönhetően) pillanatnyilag globálisan a legsikeresebb és a legirigyeltebb cég, mindenki a sikerük titkát kutatja. A valóban látványos eredményekhez azonban a fenti módszerek is szervesen hozzátartoznak. Tarthatunk tőle, hogy az Apple-modell világszerte adaptálni próbált kópiáiba sokkal inkább beépülnek majd, mint Steve Jobs – lényegüket tekintve egyszeri és másolhatatlan – karizmái.