1959. Lassan véget értek az ölések, lassan indultak az amnesztiák. Meg kellett nyerni az értelmiséget, fontos lett a kultúra, kezdetét vette a Kádárvilág. Csudás vezércikkek, kongresszusi, május elsejei, felszabadulási köszöntők estek persze, de ezek már csatolmányok voltak inkább; premierekről, művészemberekről, színházról, zenéről, filmről esett szó mindenekelőtt. Érdekes dolog egy világra – amelyben nem volt semmi, de volt kultúra –visszanézni egy olyan világból, amelyben szintén nincsen semmi, de kultúra sincs.

Olvasom a tegnapi lapot, nézem a barnás képeket, és merengek az élet múlandóságán. No meg állandóságán.

Nézem a gyönyörű Esztergályos Cilit, a kis balerinanövendéket.

Rácsodálkozom a tizennégy éves Ráday Misire, aki betévedt a nagyszobába az apukájával készített interjú közben.

Olvasom a Miskolci Nemzeti Színház Trenyov A Néva partján című drámájának előadásáról: „Latinovits Zoltánnak néhány jelenetnyi szerepében is sikerült Lenint sokoldalúan megmutatnia. Némely gesztusa még túlzott.” És a szöveg mellett a kép: hatalmas homlokkal, tányérsapkában a színészkirály…

1959 májusában Helene Weigel vezérletével Pestre látogatott Brecht színháza, a Berliner Ensemble. Ugyanekkor már forgatták a Kard és kocka című magyar filmet Ruttkai Éva, Zenthe Ferenc és Gábor Miklós főszereplésével.

Ezekben az időkben legalább tíz elragadtatott közlemény foglalkozott a Marton Endre rendezte és Tímár József játszotta Az ügynök halálával.

„Mindössze huszonegy éves, de már négy esztendeje színész”, kezdődik a lelkes kis írás Tordy Géza mosolygó képe alatt 1959 szeptemberében.

1960 áprilisának végén a Fodor Imre igazgatta József Attila Színházban a Bekopog a szerelem című darabot próbálták. Hegedűs Tibor rendező elmondta, hogy a pályakezdő szerző első darabja, egy, az angyalföldi munkáskörnyezetben játszódó zenés vígjáték roppant érdekes felépítésű, teli van csiszolt dialógusokkal, a szerző igen ígéretes pálya előtt áll, úgy hívják, hogy Kertész Imre.

Gách Marianne viszont Rómából, a Cinecittából hozott interjút egy filmrendezővel és egy színésszel, akiknek első közös filmjét felajzva várta egész Itália, a beavatottak egyenesen valamiféle csodát várnak, az olasz film megújhodását.

Aztán pár hónappal később, 1960 márciusában a magyar kollegina visszatér a már bemutatott filmre. Az ugyanis hatalmas botrányt kavart, a rendezőt orcán köpdösték az utcán, párbajra hívták ki, lehazaárulózták és lekommunistázták. A jobboldali, katolikus lapok kolumnás cikkekben keltek ki az erkölcstelen, cinikus förmedvény ellen. Amelyet egyébként egy Fellini nevű rendezett, a főszerepet valami Mastroianni játszotta benne, a címe pedig ez volt: Édes élet.

Mondom: nincsen érdekesebb a tegnapi lapnál.

(A Bächer-sorozat ezen írása eredetileg a Népszabadság 2011. oktober 10-i, hétfői számában jelent meg - a szerk.)

Latinovits mint Lenin