„Nyilván nem akarok általánosítani, de az anonim üzengetések engem kicsit emlékeztetnek arra, amikor az ávósok a tetőcserepek mögül lövöldöztek a forradalmárokra.” Ez a mondat a főpolgármester HVG-nek adott interjújából származik, s azoknak ajánlom, akik még mindig azon tűnődnek, hogy vajon miért egy gyakorló újnácit nevezett ki az Új Színház élére.

Ha egy főpolgármesternek az internetes fórumokon rajta viccelődő kommentekről forradalmárokra vadászó ávósok jutnak az eszébe, akkor nem is nevezhet ki mást színházi vezetőnek, mint gyakorló újnácit, a hozzá tartozó intendással együtt. Azon aztán, hogy ettől kicsit (vagy nagyon) nem válik-e maga is újnácivá, lehet vitatkozni, ám volna itt egy súlyosabb kérdés. Ebben az országban, amint azt van szerencsénk nap nap után, sőt óráról órára tapasztalni, az ország örökös miniszterelnöke fáradságot nem ismerve munkaalapú társadalmat épít, amibe Tarlós főpolgármester most rondított bele.

Itt volt két pályázati munka, a régi és az új igazgatóé. Meg lehet nézni mindkettőt az interneten: az egyik kétszáz oldalas, bőséges anyag teli tartalommal, tervekkel, amásik szinte kizárólag lózungokból és permanens kommunistázásból áll, még az a legeredetibb gondolat benne, hogy „kell majd busz is”.

Igaz, a pályázó azt is megígéri, hogy amint elnyeri az igazgatói posztot, azonnal megváltoztatja a színház nevét, márpedig, mint tudjuk, a névváltoztatás a főpolgármester szemében az egyedüli aranyfedezet bárminemű kulturális és társadalmi felvirágzáshoz. Mondhatni tehát, hogy nulla teljesítményt ennyire még Hagyó alpolgármester idején sem díjaztak a BKV-nál; szép kis üzenet ez a feltörekvő, ifjú nemzedékeknek: gyerekek, csak slamposan, vagdalkozva, szarni az egészre.

Jobban járnánk, ha Tarlós echte újnáci volna, mert az tiszta sor, és előbbutóbb csak-csak kizavarják a városból. Ám a helyzet rosszabb. Nem arról van szó, hogy a főpolgármestert utasították, vagy hogy el se olvasta a pályázatokat, esetleg ne vette volna figyelembe, hogy az Új Színház Márta István vezetése alatt végig prosperált, jó darabok mentek jó társulattal, telt házak előtt. Nagyon is elolvasta a pályázatokat, a rendelkezésére álló szellemi kapacitással mérlegelte is őket, s arra a meggyőződésre jutott, hogy a szakmai grémium megint tévedett, mert Budapestnek Dörner–Csurka-féle színházra van szüksége „a kábítószertől erős csápolásban vonagló liberálisok” és „a tetőcserepek mögül lövöldöző ávósok” elleni háborúban.

Ez a frusztráció plusz Tarlós legendás, messze földön híres, reneszánsz műveltsége; amin tíz évvel ezelőtt még röhögött Óbuda, most már föl se tűnik, mert egyáltalán nem lóg ki a környezetből. Ugyanezen a héten az istenfélő és Biblia-bújó miniszterelnök egy fórumon Baál szobrát és Bálám szamarát keverve Bálám szobráról beszélt, ami jobboldali szempontból nézve természetesen nem hiba, hiszen miért ne lehetne Bálámnak is szobra, ha máshogy nem, majd Kerényi kormánymegbízott faragtat párat az Alaptörvény Asztalára. Ezenközben egy másik fórumon a köztársasági elnök harminc ország pénzemberei előtt beszélt arról, hogy Magyarországon „igazmondó kormány” és stabilitás van, sőt másfél éve megszűnt (!) a korrupció is; újólag deklarálva országnak, világnak, hogy immáron tényleg minden gátlástalanul mondható és megtehető.

Ami pedig a főpolgármestert illeti, öt év múlva már a kutya se fog emlékezni rá, semmi nem marad utána, csak Nemcsák meg Dörner; ők viszont nagyon.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa