Aki helyettünk szégyelli magát

Arról nem mi tehetünk, hogy Kőrössi P. Józsefnek mindenről AZ jut az eszébe. (Kőrössi P. József Írószervezeti körlevél és a válaszom – Népszabadság, 2011. 10. 03.)

Az írószervezetek árkosi levelének megírásakor tisztában voltunk vele, hogy hálás publicisztikai témát szolgáltatunk. Nem hiába szöszöltünk, hogy kinek címezzük, a miniszterelnöknek vagy bele a vakvilágba. Túl könnyű lenne most riposztként kiaknázni azt a szerepzavart, hogy a címzett, Orbán Viktor helyett végül maga Kőrössi P. József válaszolt nekünk.

Tele van már nekem a magyar irodalmi élet hülyeségeivel. Az egyik kedvencem az az iszapbirkózás, amit a különféle táborok le tudnak zavarni, és amibe most Kőrössi bele akar szorítani minket. A másik az a diktatúrás, Kádár-rendszeres valami, amit meg ránk akar húzni.

Csak nézek ki a fejemből. Akkortájt ugyanis én egy másik, már nem létező ország serendszerének libalegelőjén rúgtam a bőrt, kerülgetve a tehénlepényeket. A labdán kívül más nem érdekelt, így az sem, hogy kinek és mit írt akkor X. és Y. Vajon nem lehet, hogy pont neki vannak a megélt Kádár-rendszer miatt torz elképzelései a valósággal, a demokráciával kapcsolatban? Azért hiszi, hogy szolgalelkűség az egyik hatalmi ág fejének levelet írni.

Válasza azt sugallja, hogy a diktatórikus viszonyokhoz akklimatizálódva cselekedtünk, hiszen másutt a világon demokráciában ez elképzelhetetlen. Vajon miért is? Ez persze nem derül ki, noha kétségkívül jól hangzik. Így be lehet mutatni, hogy mi vagyunk a legalja, az már csak ínyencség, hogy a szolgalelkűséget magyar specialitásnak tartja. Az elhatárolódások és démonizálások hazájában persze nem vállal nagy kockázatot, csak működteti a bejáratott sémákat. Könnyű kollaborálásnak, kokettálásnak feltűntetni, ha civilek, ráadásul írók, a miniszterelnökhöz fordulnak. Ipiapacs, ettől azonnal elveszítik függetlenségüket. Mert ugye az ésszerű párbeszédre való törekvés egyenértékű a meghunyászkodással.

Micsoda bizarr, plebejus mitizálása ez a hatalomnak!

Levelünk hangnemében „politikailag indokolható dörgölőzést” sejt. (Ha már itt tartunk, úgy sejtem, inkább az ő írása van tele politikai kísértetekkel: „Csucseszku” és Orbán Viktor, azért nyilván érzi ő is, itt elszaladt a ló). Nem, a mindenkori miniszterelnök a szememben nem a mítikus hatalom megtestesítője, hanem a választópolgárok által kijelölt döntéshozó. Sajnálom, nem a Kádár-rendszerben szocializálódtam. Szabad polgárként és választott civil szervezeti vezetőként, ha tetszik, a magyar irodalom egyik lobbistájaként igenis megtehetem, hogy hozzá fordulok az általam képviselt szakterület ügyében. Hiszen komoly kihívásokkal kell szembenéznünk, amit nem hallgathatok el a nyilvánosság előtt sem. Ez a dolgom, akkor is, ha a demokrácia lényegét nem értők gúny tárgyává tesznek.

Kőrössi azt írja, levelünk függő helyzetünk beismerése. Kétségkívül anyagilag függünk az állami támogatásoktól. Megpróbálhatnánk úgy tenni, mintha nem így lenne, de a bizsergető kurucos virtuskodáson kívül a tényeken ez a legkevésbé sem változtatna. Tévedés viszont, hogy a kormánytól függünk, hiszen az a köz pénzének újrafelosztására hivatott. Vajon ő mit javasol: ha jól értem, a függetlenségünket az biztosítaná, hogy nem jelezzük a problémát annak, akit az ügyben kompetensnek vélünk. A maradványképzésre kötelező 1316-os határozatot, mely számos művészeti szervezetet borzasztó nehéz helyzetbe hozott, maga a miniszterelnök szignálta. Nem értem, ebben a súlyos helyzetben kihez kellett volna fordulnunk. Tizenöt művészeti szervezet újabb nyílt levelének is köszönhetően az 1316-os mégsem érint minket, és milyen véletlen, ennek sem más a címzettje.

Lehet, hogy félreértem Kőrössit, és azt üzeni, ne fogadjunk el állami támogatást, éljünk meg a piacról. Ettől lennénk úgymond függetlenek. Mondjon a magyar magaskultúrában egyetlen olyan területet, amelyik nem szorul állami támogatásra. (Ha van működő modellje arra, hogyan lássuk el fontos közfeladatainkat állami támogatások nélkül, tárt karokkal várjuk a Fital Írók Szövetségénél mecénásként.) Le is lehet mondani arról, hogy a magyar kultúra és zászlóshajója, az irodalom nemzetstratégiai kérdés legyen. Ő nyugodtan megteheti, én viszont nem, mert nem erre szól a mandátumom. Ilyen a demokrácia.

Azonban le kell szögeznem, levelünk előtt jócskán megfutottuk a kötelező szakmai köröket. A terület irányítói, Réthelyi Miklós és Szőcs Géza is ismeri komoly gondjainkat, hiszen egy évvel ezelőtt párbeszéd indult a Nefmi és a reprezentatív írószervezetek között. Igen, ennek során vált nyilvánvalóvá, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben a szaktárcának nincsen nagy mozgástere. Ezt RéthelyiMiklós is világossá tette (hadd dörgölődzem kissé) korrekt módon előttünk. Pragmatikusan tudomásul kellett vennünk, hogy a miniszterelnök hivatott stratégiai kérdésekben dönteni. Ehelyütt nem feladatom megítélni, jól van-e így: így van. (Ottlik szebben mondja: a mattfenyegetés ellen sem lehet úgy védekezni, hogy felborítjuk a sakktáblát.)

Persze könnyű az írókon gúnyolódni, hogy Orbán Viktornál kopogtatnak, úgymond könyöradományért. Csak ez nem visz előre kedves József, mert ez az az obligát iszapbirkózás, az az évtizedes szecskázás, amitől már tele van nekem a tudja mim.

A szerző a Fiatal Írók Szövetségének elnöke

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.