Rendkívül tanulságos a Gyurcsány Ferenc ügyészségi meghallgatásáról szóló vágatlan videofelvétel. Az ügyészek ezúttal nem úgy végzik a dolgukat, mint egykoron, egy Kulcsár nevű exbróker esetében, akivel kedélyesen cseverésztek, nem: most minden kínosan szigorú procedúra szerint zajlott, sehol egy gesztus, egy grimasz, azon az oldalon semmi érzelem – mintha egy Brecht-mű elidegenített figurái tűnnének föl a színen, akik végigcsinálják, ami rájuk lett szabva.

Gyurcsány Ferenc viszont éppen ellenkezőleg. Azt még rezzenetlen arccal hallgatta végig, hogy mindaz, amit az elmúlt két évben Sukoró-ügyben a fejére szórtak, mára legfeljebb kommunikációs trükké silányult, mert a vád „mindössze” hivatali visszaélés, ami köszönő viszonyban sem áll az eddig hangoztatott nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, de amikor megszólalt, akkor már képtelen volt palástolni a benne rejlő irgalmatlan feszültséget. Mintha kiesett volna a szerepéből. Mintha elfelejtette volna azt, hogy Dimitrovot készült alakítani, s talán épp ettől olyan rezonancián volt képes megszólalni, amely esendőségében is lázassá tette.

A máz, ha volt, lehullott. A volt miniszterelnök, akiről az elmúlt hat évben mindent leírtak, amit csak leírhattak, akit mindennel megvádoltak, amivel csak megvádolhattak, akiről sokaknak csak „a hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal” jut az eszükbe, most ott, az ügyészek előtt hitelesen és pontosan beszélt: minden szava, minden mondata ült, visszafojtott indulata pedig hatott, mesterkéltségnek nyoma sem volt benne. Tanulság ez minden politikus számára – megéri őszintének lenni.