Szoborkeringő
Állítólag fegyelmit is kapott az esztelen költekezésért az akkori párttitkár, de az idő őt igazolta: a Batthyány-kormány tagjait ábrázoló kőfigurák lassan belakták a városi parkot, és ma Dombóvár kiemelkedő látnivalójaként tartják őket számon a bedekkerek.
Az tehát, aki most indítványozza, hogy a kilencalakos művet szállítsák vissza a budapesti Kossuth térre, egyrészt pénzt pazarolna – javaslom, ne is vasutasbérekben, hanem mondjuk folyóirat- vagy színházi támogatásban számoljuk ki a várható költséget –, másrészt megtörne egy létező hagyományt. Mert bár a Parlamentből kitekintve tán fölvethető a kérdés, hogy miért Kisfaludi Strobl és miért nem Horvay Kossuthja áll a téren, Dombóvárról nézve nincs választás. Ott fél évszázada gondját viselik egy alkotásnak, amely ez idő alatt beépült a város szövetébe, s amely mindösszesen huszonhárom évig állt ott, ahová eredetileg szánták. Miért is kéne róla lemondaniuk?
Művészettörténeti közhely egyébként, hogy Horvay Kossuthja igazi kurzusmű volt, ámde művészi és közjogi szempontból is tévedés. Avatásán, 1927. november 6-án Apponyi mondott beszédet, koszorúzott a kormányzó, és megjelent 115 ezer ember: a korabeli tudósítások szerint dugig volt velük a Parlament előtti tér. A csinnadratta viszont nem tudta feledtetni, hogy a mű már az előkészítés évtizedei alatt is temérdek vitát váltott ki. A kortársak nemcsak azt kifogásolták, hogy alakjait egytől egyig a szabadságharc elvesztése fölött busongva ábrázolta a művész, hanem azt is megjegyezték: meglepő Kossuth főalakként való kiemelése egy olyan kormányból, melynek ő csak pénzügyminisztere volt. Jótékony korrekció tehát, hogy a dombóvári kiserdőben immár mindnyájan egy szinten állnak – ha egymástól térben kissé eltávolodva is.
1989-ben, amikor először lángolt fel a vita a szobrok visszaköltöztetéséről, a dombóváriak tiltakozása mellett az a vitathatatlan tény is befolyásolta a döntést, hogy a mostani Kossuth téri Kossuth egyszerűen jobb Kos suth. Most, huszonkét év múltán azonban félő, hogy a szobor kvalitásának, az áttelepítés várható költsé geinek, illetve annak a szerepnek, amelyet a mű mai helyén egy város kulturális önképében elfoglalt, az ég adta világon semmi jelentősége nem lesz. A parlamenti többséget, ha meghoz egy ilyen döntést, egyetlen dolog fogja mozgatni: a vágy, hogy beelőzve az ezt régóta követelő Jobbikot, viszont úgy téve, mintha puszta városszépészeti kérdésről volna szó, eltakarítsa az Országház mellől Károlyi Mihály szobrát. Az egész nagy felbuzdulás „a tér 1945 előtti képének helyreállítására” semmilyen más célt nem szolgál ugyanis. Kétségünk se legyen, ha ez az ára, Andrássy Gyula hatvan éve beolvasztott lovas szobrát is újraöntik majd, és visszateszik a Parlament déli kapujához. Helyhatóságok, figyelem: József Attila hamarosan helyet keres. Csak a szállítást kell fizetni.
