Ha onnan nézem, amit Róna Péter e lapban (nem saját ötleteként) megírt, hogy tudniillik Magyarország „túlbankosított”, akkor valóban nem nagy veszteség, hogy ha egy-két bank kivonul a magyar piacról. Megleszünk nélkülük. A kérdésem csak az, hogy melyik? Eltűnt innen már izraeli, dél-koreai bank; észre se vettük. De például az Erste ott ül az általa megvásárolt hajdani Postabank egész infrastruktúráján; ezt észrevennénk. Amiképp a Raiffeisent is.

Ők ketten tudniillik nyakig ülnek a devizahitelezésben, és – szó, mi szó – elég rossz néven vették, hogy a magyar kormány bezárta őket a végtörlesztés százmilliárdos nagyságrendű veszteséggel járó jármába.

A válaszuk most az, hogy nem vonulnak ki, ellenben visszafogják a hitelezést, kétszer is meggondolják, mielőtt magyar ügyfélnek hitelt adnak. Erre nyilván az anyabankjuktól kaptak parancsot, amely bosszús és fél. De ez csak az igazság egyik fele. A másik Rogán mondatában van, miszerint „eddig is ezt csinálták”. Tudomásom szerint: igen. De nem csak ők, más, külföldi tulajdonban levő nagybankok is, ezt felelősséggel állíthatom. Tudok parancsokról. A történet nem a svájci frank/ euró/jen/forint kényszerárfolyamának (vö. kötött szocialista devizagazdálkodás!) kijelölésével kezdődött, hanem még tavaly, a Fidesz-kormány első fél évében.

Amikor Orbánék kivetették a bankadót, megsarcolták az energiaszektort, a kiskereskedelmi áruházláncokat, a telekomokat. A bankok ekkor kezdtek „visszavenni”, milliárdos (eurómilliárdos) nagyságrendben. Nagyon erős gyanú támadt fel Magyarország fizetőképességével és – nem mellékesen – jogbiztonságával szemben. Erre, kivált ami az utóbbi szempontot illeti, csak „rátett” a végtörlesztési törvény.

A bankok magánjogi kapcsolatban állnak adósaikkal, legyen az kormány vagy cég. Varga Mihály idézett interjújában erre nézve egy egészen hajmeresztő, jogállami főtisztviselőhöz fi noman szólva is méltatlan mondatot eresztett ki a száján. Azt mondta, a kormány „felhatalmazva érzi magát, hogy a közérdek védelmében belenyúljon a pénzintézet és az adós közöttimagánmegállapodásba”. Világos? „Felhatalmazva érzi magát.” Ugyan ki által? Bármely valódi parlamenti demokráciában csak az alkotmány és a hatályos törvények, paragrafusok adnak felhatalmazást egy kormánynak, de arra sohasem, hogy magánjogi szerződésekbe „belenyúljon”. Ezen a kereten egyszerűen nem kerülhet kívülre. Mert egy olyan világban, ahol a kormány vagy annak a feje jogon túli érzésekből kapja a „felhatalmazását”, ott nincs jogállam.

Ott – mint az osztrák bankvezérek is jelzik – puszta kiszámíthatatlanság van, amely elől menekülni kell.

Egyébként nekem komoly fejtörést okoz, hogy a szájakból lövellő lángok miért éppen osztrák bankcsoportokat érnek el? Amiképp azt se értettem igazán, hogy Orbánék furmányos különadói miért épp – zömmel – német és francia vállalatokat sújtanak. Ám ami az osztrákokat illeti – Paul Lendvai a minap részletesen ecsetelte az irántunk sok évtizede segítőkész osztrákok felháborodottságát, sértettségét, sajtójuk már-már parttalan ellenségességét –, fölidézném itt Macchiavelli tanácsát a fejedelemnek: ha bölcs, az ellenségeit minél távolabb, a barátait minél közelebb tudja magához. Ausztria nagyon közel van, közelebb nem is lehetne.

Járai Zsigmond Varga Mihály fideszes politikus társaságában – Beszélni akarnak a kormánnyal