Öklök

A Jobbik felszólította tagjait, hogy lépjenek ki a Betyárseregből, melynek vezetője egy rendezvényen megütötte Novák Elődöt, a párt alelnökét. Korábban a Magyar Sziget Fesztiválon a most kilépési okká minősített vezető, Tyirityán Zsolt azt mondta, előfordulhat, hogy le kell lőniük egy embert, mert más a bőrszíne, illetve „meg kell ölni egy rohadt tetves zsidót”, amitől Vona Gábor azzal határolódott el, hogy meg kell különböztetni a Jobbik radikalizmusát a Betyárseregtől, az öklök radikalizmusától.

Kilépésről szó sem volt.

A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület rendezvényén így Tyirityán meg is találhatta Novákot, aki korábban börtöntölteléknek titulálta őt, de nemcsak ezt, hanem azt is kifogásolta, hogy a betyárok erénnyé emelik a börtönviseltséget. Tyirityán találhatott tisztáznivalót, hiszen éppen Novák fontolgatta és ajánlotta fel, hogy az (előzetesben) börtönben ülő Budaházy javára visszalép a tavalyi választásokon, hadd szabaduljon az „áldozat”.

Korábban a szintén a szélsőjobbal tartó Tomcat ütötte meg súlyosan és nyilvánosan Novák Elődöt – aki választási csalónak nevezte –, mégsem lehet azt gondolni, hogy az utóbbi vonzza a bajt. A baj ott van. Nemrég például Juhász Oszkár, a Jobbik gyöngyöspatai elnöke, azóta polgármestere és Eszes Tamás, a csapatához közel álló Véderő „parancsnoka” egyeztetett a helyi kampányról, aminek során Eszes megütötte, fojtogatta és hasba rúgta Juhász Oszkárt.

Orbán Viktor a választások előtt a gárdával kapcsolatos stratégiáját összegezve emlékeztetett Horthyra, aki azt mondta a nyilasokról, hogy ad nekik két pofont, és hazazavarja őket. Egyelőre egymást pofozzák és legfeljebb egymást zavarják el. Akit ez megnyugtat, téved. (A szerk.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.