Hogyan bukjuk el a háborút?
A hazai kkv-szektor egyes ágazatai (mezőgazdaság, építőipar, őrző-védő tevékenységek, takarítás stb.) tönkremennének, ha a vállalkozások teljesen leadóznák a minimálbérre vagy afölötti bruttó bérre bejelentett dolgozóinak zsebbe juttatott keresetét. Olyan magas árakat kellene felszámítaniuk, amelyeken senki sem kötne velük szerződést. Alacsony termelékenységük és a gyilkos verseny miatt profit csak úgy képződik, ha a vállalkozások adót csalnak. A kapitalizmus lényege pedig a profit maximalizálása. Ha ezt a túl szigorú hatósági fellépés ellehetetleníti, akkor a vállalkozó felhagy a vállalkozásával, utcára küldi alkalmazottait.
Ha egy találomra kiválasztott, átlagos termelékenységű vállalkozás GDP-jét a nyilvános beszámolókból kiszámítjuk, azt tapasztaljuk, hogy az adók (szja, járulékok, áfa, társasági és osztalékadó stb.) aránya magas, meghaladja az ötven százalékot, míg a profit és az amortizáció súlya alacsony. Ha feltételezzük, hogy a valóságosan megtermelt, de fiktív számlázással eltitkolt GDP tizenöt százalékkal magasabb a mérlegadatokból kiszámítottnál, az adótartalom akkor is aránytalanul nagy, a profit pedig továbbra is jelentéktelen súlyú marad. A kkv-szektor által megtermelt jövedelmet elszívja az állam. Ennek azonban a közkiadások mellett az is az oka, hogy a gazdaság másik szektora, a külföldi tulajdonú vállalkozások által megtermelt GDP-ből alig jut a büdzsébe.
A lényegesen termelékenyebb multiknál eleve alacsony a bérhányad, így az adórendszerben túlsúlyos béreket terhelő adók és járulékok aránya is csekély. Társasági adóból kedvezményeket kapnak, osztalékadót nem itt fi zetnek. Mivel gyakorlatilag teljes kibocsátásukat exportálják, az áfa sem itt teljesül. A profit és az amortizáció teszi ki az általuk megtermelt GDP nagyobbik hányadát, adótartalma minimális! 2007-ben a nem pénzügyi vállalkozások hozzáadott értékének majdnem a felét, 43 százalékát állították elő a külföldi tulajdonú vállalkozások. Vajon az adóbevételeknek mekkora részéhez járulnak hozzá?
Tisztában vannak-e azok a politikusok, akik az importált alkatrészek összeszerelésére alapozott beruházások támogatásáról döntenek, azzal, hogy valójában az adósságcsapdát élesítik? A növekedés forrását ugyanis szinte kizárólag a multik exportja adja, ez azonban a büdzsé bevételeit alig növeli. Emiatt a hazai kkv-szektor teljesítőképességéhez képest továbbra is magasan kell tartani az adókat. A méltánytalan kulcsokat azonban a szektor szereplői nem tudják (nem akarják) teljes mértékben megfizetni, ezért képtelenség beszedni azt és anynyit, amennyit a kormány szeretne. Mindaddig, amíg az alapproblémát, az adóbevételek nagyságát determináló dualitás súlyos következményeit nem orvosló intézkedésekre –mint pl. az áfaemelés vagy a munkavállalói járulék növelése stb. – képes csak a kormány, addig az adósság elleni háború vesztésre áll.
Ahhoz, hogy ezt a háborút meg lehessen nyerni, a kiadásokat a kkv-szektor teljesítőképességéhez kell méretezni. Itt van pl. az adósságszolgálat. Most csupán az államadósság kamatterheit tudjuk fizetni, a tőkét csak külső forrásból (magánnyugdíjpénztári vagyon, devizatartalék stb.) lehet törleszteni. A kamatkiadások azonban nem csupán azért olyan nagyok, mert magas az államadósság, hanem azért is, mert csak felárral hiteleznek bennünket. Németországban is 80 százalék körüli az adósságráta, de míg kamatra csak a GDP két százalékát költik el, mi több mint négy százalékot vagyunk kénytelenek kifizetni évente!
Hatalmas tartalékok vannak az állam gazdasági tevékenységének finanszírozásában is. Idetartoznak a gazdaságélénkítő eszközök (állami megrendelések, vissza nem térítendő támogatások) mellett az önkormányzati tulajdonú cégeknek adott megbízások is. Ezt a redisztribúciót radikális mértékben kellene visszavágni, mivel semmi sem támasztja alá, hogy a gazdasági növekedéshez hozzájárulna, sőt, több közpénzt emészt fel, mint amennyi adóbevétel befolyik. Ezeken a csatornákon keresztül gyarapodik a hatalomba ágyazott „nemzeti burzsoázia”.
Az állami emlőkön táplált vállalatok növekedése azonban nem a piaci versenyen, hanem a hatalmi befolyással megszerzett megbízások túlárazásának extraprofitján alapul, külpiacon nem versenyképesek. Pedig a duális gazdasági szerkezetből keletkező feszültségeket éppen azzal lehetne enyhíteni, ha egyre több magyar tulajdonú cég válhatna multinacionálissá, és külföldi tevékenységének eredményeként kompenzálódhatnának az itteni multik működéséből adódó hátrányok. Ennek a nemzeti burzsoáziának és a vele szimbiózisban élő politikai elitnek a fenntartása nyeli a közpénzt. Versenyképtelenné válik a kkv-szektor, ha azokat az adórészeket is teljesíti, amelyek ezt a hipokrita költekezést fi nanszírozzák. A „nemzeti burzsoázia” kiépítésére való törekvés a biztos adóbevételeket eredményező gazdasági növekedésnek a legfőbb gátja!
Ha sikerülne a kamatszolgálatból a felárat megtakarítani és az állam gazdasági tevékenységét a lehető legkisebbre visszavágni, akkor mód nyílna egy olyan adócsökkentésre, amelyben a béreket terhelő munkaadói járulékok is számottevően mérséklődhetnének. Adókommandók bevetése nélkül is javulna az adófizetési morál, mivel az adók teljes körűmegfizetésével sem lesz magasabb a kkv-szektor által megtermelt GDP-ben az elvont jövedelem aránya annál, mint amit most adóelkerüléssel lehet csak elérni. Ez a kkv-szektor gyors növekedésének előfeltétele! Az adócsökkentés miatt keletkező és a beinduló növekedés által nem ellensúlyozott hiány pótlására azonban be kell vetni a vagyonadót. Mivel a háztartások teljesítenék, az új adónemet nem lehetne elcsalni, ezáltal jelentősen kibővülne az adózók köre, pontosan azoké, akiket más módon nem is lehet adóztatni. Ez az adóreform és az azt lehetővé tevő kiadáscsökkentés nélkül az adósságspirálból nem lehet kitörni.
Ki kellene használni azt, hogy a viszszavágandó kiadási tételek (kamatszolgálat és a versenyszektorban végbemenő redisztribúció) között egyenes az összefüggés: ha az állam gazdasági tevékenységét finanszírozó csapokat elzárjuk, az jó hatással lesz a kamatokra is. A korrupció fő forrása éppen ez a redisztribúció. Ha nincs közpénz, amit vállalatnak lehet adni, akkor nincs korrupció sem. Hazánk korrupciós kockázata nagyban hozzájárul a magas kamatfelárakhoz. Ha az uniós forrásokat az államadósság tőkerészének törlesztésére fordíthatnánk, akkor az állam kamatkiadásai akár feleződhetnének is: a tőkerész törlesztésével a kamat is egyre kisebb lesz, a gyors kiadáscsökkentést eredményező hiteles gazdaságpolitika pedig le fogja törni a felárakat. Tovagyűrűző hatásait az eladósodott háztartások és a vállalatok is élvezhetnék, biztos forrásokat teremtve egy olyan fenntartható gazdasági növekedés számára, amely már nem csak a nemzetközi vállalatok exportján alapul.
Az Orbán-kormány nem ezt az utat járja. Annak ellenére, hogy csökkentette az államadósság tőkerészét, a kamatfelár magas szintre emelkedett, ami gátolja a növekedést. Bár takarékossági intézkedéseket is foganatosított, a „nemzeti burzsoázia” kiépítése tovább folyik. Szinte nincs olyan kormányzati akció (a végtörlesztéstől a közbeszerzések előzetes engedélyeztetésén keresztül), amely mögött ne lehetne látni ezt a törekvést. Az állami gazdaságösztönzés hatékonynak eddig sohasem bizonyuló eszközeihez továbbra is ragaszkodik. Ezzel azonban az államadósság ellen viselt háborút csak bukni lehet, megnyerni soha.
