CDS

A legnagyobb világgazdasági córesz idején, 2008 telén Varga Mihály úgy vélte, egy új, hiteles és persze fideszes kormány automatikusan olcsóbban kapna pénzt a piacon, mint az akkori, szerinte hiteltelen szocialista kabinet.

A parlament költségvetési bizottságának szakértő elnöke, korábbi pénzügyminiszter nem kevesebb mint 400 milliárd forint megtakarítást remélt a törlesztéskockázati biztosítás (credit default swap – CDS) díjának mérséklődésétől.

Ehhez szerinte csupán kormányváltásra lett volna szükség.

Csaknem három évvel később, amelyből kis híján másfelet már Orbán Viktor kormánya jegyez, a magyar CDS nagyjából újra a 2008 végi szinten van, sőt. Minden tízmillió eurónyi hitel, amelyet a magyar állam jegyez, 525 ezer eurós törlesztéskockázati biztosítási díjat von maga után.

Még valamivel többet is, mint amikor Varga Mihály hiteltelennek látta a Gyurcsány-kormányt. Amiből az következik, hogy vagy az akkori kisebbségi kormány volt mégis hiteles, vagy a mostani kétharmados meglepően hiteltelen. Utóbbi esetben az is felmerülhet, hogy a piac, bármennyire furcsa is ez Varga Mihálynak, nem a szavakat, hanem a tetteket nézi, és riasztóan piacellenes intézkedéseket lát, pedig a kormányfő gyárlátogatások során nagy előszeretettel tesz úgy, mintha kifejezetten kedvelné a külföldi befektetőket.

A tények kedvéért meg kell jegyezni, hogy most Európa fejlett országainak CDS-e is nő, a németeké például minden idők legrosszabb, 107 bázispontos értékére. A piac bizonytalan, recesszióveszélyt szimatol. Orbán közben a bankokkal kekeckedik, aminek a szó szoros értelmében vett árát a CDS révén is mindanynyian fizetjük.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.