Ön szomjas vagy becsületes?
Cseles jótékonysági akciót szervezett Pesten és Budán a Sopron Bank. Az Ausztriában és a Nyugat-Dunántúlon bevált becsületkasszák mintájára a pesti és a budai bankfiókjuk elé olyan italautomatákat helyeztek el, amelyekből 50 forintért meg lehetett venni egy félliteres ásványvizet, de az „árut” ingyen is el lehetett vinni.
A bank vállalta, hogy a befolyt összeget megduplázza, ezzel segít a Csodalámpa Alapítványnak abban, hogy egy leukémiás zalaegerszegi kislány számára otthoni játszóteret építsenek. Azt is kiírták, hogy aki nem fizet, megrövidíti a kislány mögé álló alapítványt. Nagy volt tehát a kockázat – erkölcsi értelemben.
Az eredmény megszületett. Budán az ásványvíz-vételezők 37, Pesten 36 százaléka fizetett, a többség (63 és 64 százalék) nem. A bank a háromhetes akció eredményét igen finom diplomáciai érzékről tanúbizonyságot téve úgy összegezte, hogy Budapesten is olyan fontos a becsület és a tisztesség, mint a fővárostól nyugatra. Például Sopronban vagy a Lajtán túl.
Mi viszont inkább tragikusnak tartjuk az eredményt, amely azután, hogy nem kellett tartani a kamerázó médiamunkások leskelődésétől, tovább romlott.
Lehetett volna nyolcvan százalék a fizetők aránya. Akkor elmondhattuk volna, előfordul, hogy nincs nálunk apró, mert elfizettük parkolásra, mégis elvisszük az italt, mert kiszáradt a szánk. Ha viszont száz szomjas emberből 64 potyázik, azt nagyon kedvetlenül vesszük tudomásul. Pláne, hogy jótékonykodás az akció nyilvánvaló célja. A nem fizetők vagy nem tudtak olvasni, vagy nem értették, amit olvasnak. De az nem lehet, hogy valaki csak azért ment tovább fizetés nélkül, mert megtehette. Ezt végiggondolva az eredmény még elkeserítőbb.
Lehetett volna ötven százalék a fizetők aránya, azt könnyebben tudtuk volna kommentálni. Írhattuk volna, hogy minden második pesti vagy budai polgár úgy vette el az igen kedvező áron kínált ásványvizet, hogy egyben a jótékonysági akció könnyen elfogadható szabályait is elfogadta. Nem írtuk volna le, hogy aki fizetett, az becsületes, mert ez játék volt. Miközben a lehangoló eredmény ismeretében arra a következtetésre is juthatunk: száz ember közül csak 36-ra lehet teljes bizonyossággal számítani. A kétharmadéra nem. És itt ne tessék semmiféle politikai marhaságra gondolni.
Sunyiság, haszonlesés, szánandó együgyűség? Mi lehetett az oka annak, hogy nem mutatkoztunk önmagunk előtt jobbnak és értékesebbnek ebben a jól kitervelt közös játékban? Ennél azért jobban kiélhettük volna nagylelkűségünket. Most okkal büszkélkedhetnénk: lám, enynyire tisztességesek voltunk. Mi, együtt. Nem kell nekünk vezér és parancs ahhoz, hogy cselekedjünk, tesszük a dolgunkat a meggyőződésünk szerint. Nem ez történt. Hanem az, amit többen megjósoltak az akció elején.
