Mindenesetre a kormány lassacskán a nyertesek és a vesztesek kalandparkjává változtatja az országot. A rögtönzések mellékhatásaival szembesülve egyre nagyobb a kapkodás. Igaz, a 2012-es nadrágszíjhúzásnál kivételesen időben észrevették, hogy a bevezetendő adómódosítások ismét a kiskeresetűekre raknak pluszterhet, ezért a kompenzációk valóságos parádéja kápráztatja el a nagyérdeműt. Ki, hogyan kaphat többletpénzt a munkáltatótól, a munkáltató hogyan, milyen feltételek megléte esetén igényelheti egy részét vissza az államtól; ha pedig a dolgozó még mindig rosszul jár, igazolnia kell, s ha elfogadja azt az adóhivatal, kiutalja számára a régi és az új kézhez kapott bére közti különbséget. Ha ez még nem volna elég, az átlagjövedelem feletti pénztmég nem tudnimekkora különadóval sújtják, de az nem szolidaritás adó, mint ahogy sokan javasolták, szebb nevet találtak neki ugyanis: átmeneti hozzájárulás. Rettegve bizonyos áthallásoktól, hasonlóságoktól, korábban teljes erőből ekézett megoldások születnek, s emiatt, miközben egy csapdát betemetnek, újakat ásnak.Minden roham egyúttal menekülés.

Mivel az egykulcsos adó láthatóan a Fidesz gazdaságpolitikájának egyik fundamentuma, kitartóan ragaszkodnak is hozzá. A jövőre kitűzött deficitcél tartása pedig nem azért fontos, mert ígéret és szép szó, hanem mert az unió nekünk szánt támogatási alapjai láthatják kárát megszegésének. Kevés tehát a lavírozási lehetőség és Orbán hiába szeretné mindezt nem a Mezőség síkján, hanem egy új világrend ormain, hadvezérként állva láttatni, a túlhabosított frázisdömping hulláma előbbutóbb szembejön majd vele.

Az országon kívüli válság tetéződik egy országon belüli krízissel. Nyoma sincs újjáépítésnek, az elszámoltatás is egyre fáradtabb, görcsösebb, a más Magyarország körvonalai egy balkanizálódó (lehet, hogy ez már idejétmúlt kifejezés?), leszakadó, bezárkózó világot sejtetnek, amely úgy próbálja védeni önállóságát, hogy közben teljesen kiszolgáltatottá válik. Olvasom, hogy a nyárra és őszre vállalt 28 törvényből egy készült el. „Rá kell lépni a gázpedálra” – mondja Orbán Viktor, s ez előrevetíti, hogy továbbra is egyéni képviselői indítványok görgetik mechanikusan törvényekké az összefércelt kormányzati elgondolásokat,majd jön a tőlük való „rugalmas elszakadás”, mint most, a bankokkal szembeni „győzelemig”. A miniszterelnök ma már nem a nyolc ellenzéki év alatt elhelyezett és még fel nem robbant aknák közt szlalomozik. Ezek már a sajátjai, és javában robbannak. Előtte, mellette, alatta. A hangok tényleg háborús állapotokra utalnak. Egy önmagával vívott háborúéra, amelyben lassacskán mindenki ellenséggé válik.