A Parlament elegánsabb éttermében, a Vadászteremben Bocskaira cserélték a pincérek eddigi formaruháját. Nem volna ezzel semmi baj, mégiscsak jobban esik így a tányérhús kis tormával az ország első házában, és tényleg fondorlatos ötlet, talán az előszeretettel Bocskaiban mutatkozó Jobbik-képviselők is elunják egyszer, ha a honanyák-honatyák fehér kesztyű híján is állandóan Erős Pistáért ugrasztják őket.

A Bocskai tehát már a spájzban van, s erős fogadásunk van rá, az ülésterem bizonyos fertályain hamarosan megjelennek a reformkor nemzeti öntudatának más ruhadarabjai is. A rátartibbaknál az, amit a nemzeti jelképrendszer részeként valós polgárság híján a magyar nemesi réteg viselt.

A díszmagyar. A nemzeti öntudatot kifejező díszöltözék. Prémmel szegett, kócsagtollas süvegből vagy karimás kalpagból, panyókára vetett, prémmel szegélyezett bársonymentéből, álló gallérú, magasan zárt selyemdolmányból, testhez simuló, dús zsinórozással díszített selyemtrikó nadrágból, térdig érő sarkantyús csizmából vagy bokáig érő, oldalt fűzős cipőből és aranyrojtos fekete vagy fehér selyem nyakkendőből áll. Plusz kard. Csak hogy felismerjük, tudjuk, miből csinált a Horthy-rendszer karikatúrát.

Ehhez képest a Bocskai a két világháború közötti, a szmokinggal egyenrangú társasági öltözet csupán, még akkor is, ha időnként viselték olyankor is, amikor az öltözködési szabályok frakkot vagy díszmagyart írtak elő.

Egy Bocskai-öltöny ára amúgy 48 ezer és 69 ezer forint között mozog.

Ha meg a pincér nem bírja el vállán ezt a súlyt, a szimbolikus politizálás terheit, hát hadd hulljon a férgese.