A Kalózok fülkeforradalma

Eddig sokan csak nevettek rajtuk, mostantól valószínűleg komolyabban veszik őket. A berlini tartományi választáson ugyanis igazi szenzáció született. No nem arról van szó, hogy a liberálisok a német főváros törvényhozásába sem jutottak be, ugyanis tartományi szinten Berlin jelentette az FDP sorrendben ötödik „buktáját”. A nagy meglepetést a Kalózpárt szolgáltatta. A 2006-ban svéd mintára alakult, önmagát egy szabad információs társadalom szószólójának tartó Kalózok a semmiből a voksok közel kilenc százalékát szerezték meg, és várhatóan tizennégy képviselőt küldhetnek a 149 tagú törvényhozásba.

Andreas Baum, a Kalózok 33 éves listavezetője is nehezen fogja fel, hogy mi történt velük. A Kasselban született, Berlinben csak nyolc éve élő fiatal ember elismerte, hogy politikailag teljesen tapasztalatlanok. Most fogják igazából beledolgozni magukat a szaktémákba. Mindenesetre kellemetlen ellenzékiséget ígért az eljövendő városvezetésnek – függetlenül attól, hogy a győzelmükkel nagyon elégedett szociáldemokraták eddigi koalíciós partnerüket, a demokratikus szocializmust hirdető Baloldalt a színtelen kereszténydemokratákra vagy a várakozások alatt teljesítő Zöldekre cserélik.

Többen azzal intézik el a jól ismert szekértábor-mentalitást nélkülöző Kalózokat, hogy tipikus nagyvárosi csoportról van szó. Berlin az internetkultúra egyik fővárosa, félig tréfásan hackermetropolisznak is hívják. A Kalózok eredetileg valóban az internetszabadságot tűzték a zászlajukra: a szabadságjogok korlátozásának tartják, hogy a német hatóságok – a nemzetközi terrorizmus elleni harcra hivatkozva – egyre hosszabb ideig és egyre több adatot tárolnak a polgárok internet- és más távközlési forgalmáról.

Túl egyszerű lenne csak a fülelő-leskelődő állammal szembeni tiltakozásnak betudni a sikerüket. A német sajtóban arról cikkeznek, hogy generációs szakadékról van szó. A fősodorhoz tartozó pártok – beleértve a jó harminc évvel ezelőtt protestmozgalomként indult, időközben egyre inkább a polgári közép felé orientálódó Zöldeket is – nem tudják megszólítani az internetgenerációt. Nincs igazából közös nyelv, a hagyományos pártok nem tudnak mit kezdeni a hozzájuk képest teljesen más világban – a világhálón –szocializálódott fiatalokkal.

Az átláthatósággal vegyített korlátlan szabadság – legyen szó az internetről való letöltés vagy a (könnyű) drogokhoz való hozzáférés szabadságáról – rendkívül vonzó bizonyos korosztályok számára. Nekik 2011-ben ez a (fülke)forradalom, nem pedig a szelektív szemétgyűjtés vagy az atomerőművek bezárása, vagyis mindaz, amire pont az ökotémákban konzervatívvá váló Zöldek egykor felépítették magukat. A forradalmi témaválasztás, illetve az, hogy a nagy pártokkal ellentétben nincs minden területre kiterjedő, átfogó programjuk – ez teszi szexivé a Kalózokat sok fiatal, továbbá kiábrándult zöldpárti és baloldali szimpatizáns, illetve a politikát eddig messze elkerülő rétegek szemében.

Kérdés persze, hogy a Szabad internetet! jelszó mennyire elég a talpon maradáshoz a politikai darálóban. A Kalózok mindenesetre bedobtak néhány szociálpolitikai témát, így az ingyenes tömegközlekedést vagy az általános minimálbért. Berlin érdekes tesztpálya lehet, a nagy pártoknak szépen feladták a leckét. Az utóbbiakon egy dolog biztosan nem segítene: a szavazói korhatár leszállítása 18 évről 16-ra. Ez biztosan a Kalózok „kincses szigete” lenne.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.