Egységesebb, markánsabb erőt!
Úgy gondolom, hogy most itt van az ideje, hogy az egymás közötti vitákat félre tegyék a szakszervezeti tömörülések, és minél egységesebb és markánsabb erőt képviseljenek a kormánnyal szemben.
A távol maradó szakszervezetek erős gyanúba keverednek a tekintetben, hogy távolról sem függetlenek a jelenlegi kormánytól, különösen aggályos, hogy csupán a Munkástanácsokat és a Ligát hívta meg a kormány a tárgyalásokra. Károsnak ítélem meg ezt a gesztust, hiszen ezzel teljes mértékben a szakszervezetek megosztását segítik elő, mellyel egészen biztosan nem képviselik a tagjaik érdekeit.
Vajon mely pontok nem vállalhatók a szakszervezetek követeléséből, amely miatt nem történt meg a csatlakozás?
Számomra, mint munkavállalónak, egyértelmű, hogy a Liga tagjainak is ott lenne a helye a demonstrációkon, hiszen minden ponttal meszszemenőkig azonosulni tudok.
A Kádár-rendszerben megtapasztalhattuk, miként „működik” az igazából működésképtelen szakszervezet, amely a totális szereptévesztéséből adódóan a munkahelyi négyszög részeként, a párt szatelitjeként a munkavállaló érdekei helyett a munkáltatóét képviselte.
Éppen ezért örömmel üdvözöltem a PDSZ megalakulását annak idején, és szinte az elsők között léptem be azon okokból eredően, amelyek az alapszabályban megfogalmazódtak, nevezetesen a pártoktól való függetlenség, a demokratikus, alulról való építkezés, a képviseletre és nem a bizalmi rendszerre való berendezkedés.
Úgy vélem, hogy Gaskó István vezetése éppen ezeket a minőségeket veszélyezteti azzal, hogy érthetetlen módon ellenáll a tüntetéshez való csatlakozásnak, azzal, hogy gyanúba sodorja a Ligát a pártfüggetlenség tekinte tében, azzal, hogy semmibe veszi a tagszakszervezetek véleményét, és ezzel a demokratikus felépítést bontja le.
Gaskó István nem szakszervezeti bizalmi, aki felhatalmazást kapott a saját véleménye kifejtésére a kormánnyal való tárgyalás folyamán, hanem eredeti céljait tekintve egy demokratikus konföderáció képviselője, akinek kötelessége az egyeztetések során kialakult álláspontot képviselni.
Miközben e sorokat írtam, hirtelen felgyorsultak az események: a rendőrség betiltotta a tervezett tüntetést!
Remélem, van még mód ezt a döntést megváltoztatni.
Kakas Éva Pécs