Az egyik Lencsés Károlyé (A bevételeket is elvehetik a településektől) az önkormányzatok bevételeiről és ezen belül az oktatásra fordítható pénzekről, a másik Ónody-Molnár Dóráé (Tömeggondozók helyett otthonok) a szociálpolitikai intézmények jövőjéről.

Amíg nem voltam érintett, nem foglalkoztam azzal, hogy ez a két cikk mennyire összefügg. Jómagam egy autista kislány nagymamája vagyok, így a mindennapok küzdelmében látom, hogy milyen fontos a fejlesztés. Ezt egy fogyatékos gyermekkel otthon lévő édesanya – szakértelem híján – nem tudja megoldani, a szakértőt pedig nem tudja megfizetni!

Még csak óvodások vagyunk, de már látjuk, hogy bár a budaörsi önkormányzat nagyon sokat (2 milliárd forint) költ ezek fenntartására, az integrálható gyerekeknél csak látszatmegoldást jelent. Valójában vagy nincs az intézménynek fejlesztő pedagógusa, vagy túl sok a gyerek, és nem jut rá idő. Így aztán ha a család megengedheti magának, alapítványi/magán óvodát, illetve fejlesztőt vesz igénybe. Ezt azonban az önkormányzat már nem támogatja. A korábban még fejleszthető gyerek elveszett, a kör bezárult.

Senki nem gondolja végig ezt az állapotot? Mibe kerül majd nekünk később ezeket a most már valóban fogyatékos felnőtteket bármiféle otthonszerű intézményben ellátni?

Kurucz Judit, egy nagymama, aki unokájáért küzd