Vékony jég

A hatalomban lévők helyében lassan utánanéznék, hogy melyik országgal nincs kiadatási szerződésünk. Ugyanis, mint ahogy azt Eizenstein filmjében Alekszander Nyevszkij mondta volt a teuton lovagokról, kard által vész, aki karddal támad.

Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztése után Magyarország többé nem az a hely, ami hétfőn este tízig volt. (Hacsak az ügyészség nem fog végtelenségig nyomozni, hogy aztán vádemelés nélkül ejtse az ügyet, mert akkor Magyarország mégiscsak maradt ugyanaz a hely, de ezt a lehetőséget egyelőre tekintsük hipotetikusnak.)

Ha vádat emelnek, háború indul, és a háború, mint Carl von Clausewitztől tudjuk, a politika folytatása más eszközökkel. Orbán Viktor kezdi. Hogy ki fogja befejezni, arról fogalmunk sincs, de aligha Orbán. Ő a permanens harc embere, ha átmenetileg győzne is, kénytelen lenne új ellenség után nézni, hiszen a béke nem neki való. Hiába mondja most, hogy gyakorlatilag nincs ellenzéke. Majd lesz. Előbb-utóbb valaki le fogja győzni, s akkor vele és az embereivel is el fognak számolni. Maguk teremtik meg rá a precedenst, hozzá a morált, és jogalap is kerül, ez az elmúlt szűk másfél év után elég nyilvánvaló.

A volt miniszterelnök elleni vád ellenben komolytalan. Elvégre mire való a politikai hatalom, ha nem az ország érdekében való törvényes cselekvésre? Gyurcsány még az ügyészség szerint sem volt anyagilag érdekelve a kaszinóépítésben, annyit sem mondott, hogy „nemi nyerjük a legtöbbet”. A jobboldal szemében nem is Sukoró a fő bűne. Először „megtévesztéssel” elért választási győzelme, majd a 2006. őszi rendőrségi túlkapások miatt vélték bebörtönözhetőnek. Végül maradt egy meg sem valósult beruházás, amelyet a Fidesz csak azért fúrt, nehogy a szocialistáknak valami is sikerüljön. (Lásd még a gyöngyösi gumigyár esetét.) Nem voltunk ott, így nem tudhatjuk, Orbán miről tárgyalt annak idején a kaszinó mögött álló befektetőkkel, de azért kíváncsiak még lehetünk rá, és a perben talán elvárható lesz, hogy eskü alatt elmondja, elvégre ennek is van köze a történésekhez.

A magyar politikával foglalkozók tavaly nyár óta várják, mikor húzza elő Orbán a Gyurcsány-kártyát. A tehetségtelen sodródás, a gazdasági ballépések elleplezésére egyesek már egy éve jósolgatták a hivatalos meggyanúsítást. Mások úgy vélték, nem teszi meg azt a szívességet, hogy az MSZP bonyolult képletéből kiiktassa az egyik legproblémásabb tényezőt. Most úgy tűnik, nekidurálta magát, ami arra utal, hogy itt az elterelő hadművelet ideje:Matolcsy „Jobbkéz” György mégsem képes unortodox csodát tenni, és Magyarország következő évei mennek a levesbe.

Azt az amerikai illetékesek félre nem érthető nyilatkozataiból tudjuk, hogy a Nyugat számára egyetlen kérdés maradt: az új választási törvény hagy-e lehetőséget az Orbán-rendszer leváltására. Ha nem, minden világos. Ha igen, Orbán és vértesei most vékony jégre merészkedtek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.