Ugyanakkor az óceán túloldalán vannak más érdekek is, közülük egyet: az amerikai mezőgazdaságot úgy tartották, hogy a világ élelmiszerkosara, és ezt a pozíciót nem szeretnék elveszíteni. Kik? Az ágazat szereplői. Hogy a lobbik vetélkedésében kinek milyen szerepe van, az nem mindig szokott kiderülni.

A Greenpeace szóvivője azzal vádol, hogy én amerikai pénzen való ügynökösködéssel gyanúsítottam meg a szervezetet. Nem írtam amerikai pénzt, hanem rejtélyes pénzügyi hátteret, és nem írtam, hogy ügynökök lennének, viszont azt igen, hogy a szervezet a technológiai szakadék fenntartásának szabadcsapata. És szó szerint fenntartom.

A szervezet szóvivője ismét emleget egy kutatást, amelynek rezüméje szerint zsákutca a nagyipari, vegyszeres mezőgazdaság, és helyette a helyi fajtákra, kistermelőkre, családi gazdálkodókra, biotermelésre és a sokféleségre érdemes alapozni a mezőgazdaságot. Ez pitiző hízelgés a magyar kormánynak. Kár, hogy – bármilyen szándékú kutatócsoportot verbuváltak is össze – egy szó sem igaz az összefoglalásból. És ezt a mi polgártársaink a saját bőrükön tapasztalják.

A kisgazdák hagymázas álmai nyomán – farmergazdaságot a magyarnak! – eszement módon szétverték a nagyüzemi mezőgazdaságot. Hogy majd az egyéni paraszt! És a magyar mezőgazdaság a kilencvenes évek elején hirtelen visszament hatvan évet. Az a nagyüzemi rendszer – noha sokan szeretnék – nem támasztható föl, ami helyette kialakult, annak az ország viseli a kárait. Ma a termőföldek felét nagyjából hatszázezer egyéni gazda használja, a másik felét társas gazdaságok. Mind a két csoportban vannak kiemelkedően gazdálkodók, a baj csak az, hogy kevés. A túlnyomó többség alacsony színvonalú termelése következtében a hozamaink már nem Európa élvonalába sorolnak bennünket, hanem valahová a hátsó perifériára. Nincs teljesítmény a magyar mezőgazdaságban! Az ágazat potenciáljának legföljebb a harmadát produkálja. És a Greenpeace nevű szabadcsapatnak ez az ideális állapot!

Több mint félmillió ember veszítette el a megélhetését az értelmetlen dúlás következtében, és ez drámai társadalmi hatásokkal jár. (A múlt télen – gyorsan növekvő számban – ötszáz polgártársunk fagyottmeg vagy hűlt ki teljesen, és mind nyomasztóbb az éhezés, különösen a legszegényebb vidékeken. És nem csak a roma nép körében!) 6-700 ezerre teszem azoknak a létszámát, akiknek a feketemunka járványa miatt sosem lesz nyugdíjuk, s e folyamatot szociális kannibalizmusnak nevezem. Vagy hagyjuk őket éhen halni, vagy juttatunk e nyomorultaknak valamit, de az élet viteléhez elegendő ellátásra nincs esélyük.

A kistermelés „bizonyított” hazánkban. Százezrek nyomorát hozta. Alapozni nem lehet rá. Akkor sem, ha a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárstratégiája minden reményét e termelőszektorba veti. Hozzá kell tenni: a kistermelő sem vegyszermentesen gazdálkodik, még a kertjében sem. Az okos biogazda meg éjjel permetez, mikor nem látják.

A minisztérium agrárstratégiája nem lehetett más, ugyanis a mostani agrármodell teljes csődjét kellett volna beismernie. Vajon miért biztatja mégis a bukás ígéretének további folytatására a kormányt a Greenpeace? Csak nem azért, hogy továbbra se legyen teljesítménye az ágazatnak? Csak nem azért, nehogy újjáéledjen valamiképpen az egykor kiváló teljesítményt nyújtó magyar agrárvilág?

De bizony, ez érdek! Nem hihető, hogy a szervezet döntéshozói ne tudnák, merre megy a fejlett világ, merre megy az Egyesült Államok mezőgazdasága – az egyre hatalmasabb koncentráció, s nem a kistermelés felé –, és nem hihető, hogy ne komoly indokok nélkül biztassák a harmincas évek oly idilli szintjére a hazai termelést. A kialakult állapot alkalmas rá, hogy a génmódosított terményeket távol tartsák innen. Ez pedig egyfajta lobbi kívánsága.

A Greenpeace valós szándékai akkor derülnek ki, amikor indokolják, hogy miért nem a százmillió hektár fölött génmódosított kukoricát és szóját vető amerikai farmerek között hintik az igét. Hogy ez veszett fejsze lenne? Igen satnya érv! Más az ok. Ott kiröhögnék őket. Az amerikai farmer minden cent kiadást százszor megfontol, és minden cent bevételért keményen megharcol. Ha nem teszi, csődbe megy, és elveszíti a vagyonát, a kenyerét. És ezért kell neki a génmódosított kukorica. Tehát az innováció – ellentétben a magyar őstermelővel – létérdeke. Ott nem lehet hangzatos „zöldségekkel” érvelni, mert a tények kegyetlenek. És nekünk a tényekre kell figyelnünk, nem a propagandára.

Európában a génmódosított növényekkel szemben vívott kampányára zöldmezt húzott a Greenpeace. Hogy a környezetet védené, hogy mennyi kárt okozhatnak. Álságos dolog! Ez nem környezetvédelem, hanem vegytiszta politika. Egy létező agrárcél érdekében.

A szerző publicista