Erőszak

Most éppen Észak-Csehországban vonultak cigánybűnözést emlegető tüntetők, akikből persze pillanatok alatt utcai harcosok lettek, mihelyt a rendőrség megpróbálta betartatni a törvényeket.

Nem az első eset térségünkben, megjósolható, hogy nem is az utolsó. A lovas rendőrök és a kommandósok átmenetileg helyreállították a rendet Varnsdorfban, de ha Gyöngyöspatának bármi tanulsága van, hát az mindenképpen, hogy egyszeri rendőri fellépés nem old meg semmit. Általában is, a középeuró pai romaprobléma elsősorban nem rendőrségi kérdés. Meg a romaellenes érzelmek terjedése sem az, legfeljebb az erőszakos események miatt van szükség karhatalmi beavatkozásra. Amúgy politikai kellene, amit viszont a jelek szerint a cseh meg a többi kormány is túl kockázatosnak lát: puskaporos a hangulat.

Voltak romák, akik húsz, de akár kétszáz éve is kisstílű lopásból tartották el a családjukat?

Voltak. Indultak dühödt menetek a faluvégi putrik felé? Nem nagyon. Lehet, hogy egy-egy csirke vagy pár vödör krumpli akkor kevésbé hiányzott, mint most?

Aligha. A különbség talán a számokban van. Az elmúlt két évtizedben a térségben szakképzetlen roma – és nem roma – munkások százezrei, milliói veszítették el tisztességes munkájukat. Úgy élnek meg, ahogy tudnak, de túl sokan vannak. A lakosság ellenben frusztrált, mert eleve, de a válság nyomán pláne úgy érzi, nem teljesült a rendszerváltás nemzedékének álma, a családok nem jutnak egyről kettőre. Persze azonnal akadnak pártok, amelyek az indulatok hátán indulnak a parlamentbe.

Ha volna egyszerű megoldás, valahol valaki már megtalálta volna. Rövid távon marad a düh és az erőszak.

(A szerk.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.