Lázár János péntek dél körül kiállt, és bejelentette: a Fidesz–KDNP frakciója azt javasolja a kormánynak, tegye lehetővé, hogy a devizahitelesek egy összegben törleszthessék teljes adósságukat. A svájci frankban fennálló tartozást 180, az euróban lévőt 250 forintos árfolyamon fizethetnék vissza – már akik erre képesek. Akik nem, felvehetnek forinthitelt, ha tudnak. Magyarul svájcifrank- és euróhiteleiket viszonylag nyomott árfolyamon konvertálhatják forintra.

Hogy milyen kondíciókkal, milyen realizált veszteséggel, most mindegy is. A „tranzakciói teljes költségét” a bankok fizetnék. Mondja a frakció. (Csak az OTP-nek több száz milliárd forintjába kerülne ez.) A bizarr hírre zuhanni kezdett a forint árfolyama, esni kezdett a tőzsde. Csak a kormány nem lepődöttmeg, amely – az emberek hangjátmeghalló frakció nyomásának engedve –mindjárt vasárnap dönt is a javaslatról. Anélkül teszi ezt, hogy egyeztetett volna bárkivel, legalább a bankszövetséggel. De tudjuk, az akadékoskodókkal való időhúzó egyeztetés nem ennek a kormánynak való.

Mint ahogyan a következmények felmérése sem. Láttuk ezt már tavaly nyáron, amikor Kósa Lajos és Szijjártó Péter vállvetve néhány mondattal pillanatok alatt görög útra kergette a forint árfolyamát. Akkor a zuhanás néhány nap alatt megállt. Mára a növekedés állt meg, az ország nem működik. Áll és fizet. Fizeti annak a gazdasági szabadságharcnak az árát, amit a kormányfő az IMF kiűzetése után közzé trombitált.

Fizeti nemcsak a célzatosan túl feketére festett „hosszan elhúzódó euróválság” következményeit, hanem a növekvő kockázati kamatait azoknak a piaci hiteleknek is, amelyek – a Mol-részvényekre költött IMF-pénzek helyett – finanszírozni hivatottak az országot. A bankrendszer pedig fizeti a rá kimért ötszázmilliárdos válságadót, mind kényelmetlenebbül éli meg az őt ért egyre élesebb populista támadásokat, a hitelkárosultak gyűjtőpereit, a devizahitelesek megmentésére szőtt új és legújabb megvalósíthatatlan ötleteket. Csak egyet tesz egyre nehezebben. Ami a dolga volna. Hitelezni nem tud. Ebben a légkörben lassan, ha akarna se tudna.

A devizahitelesek tényleg nagy bajban vannak. De nem igazán azért, amiért gondolják. A hitelesek többsége ugyanis annak idején azért adósodott el, mert hitte, a jövő kiszámíthatató, de legalábbis lesz munkája, amiből a részleteket hosszú távon fizetheti. A jövőkép összetört azóta, és nem csak a frank szárnyalása miatt, amelynek csillapítására (javaslat volt elég) lett volna reális lehetőség, ha a politika nem akarna a megmentő szerepében tetszelegni, hogy aztán tönkretegyen mindent. Ha a pénzügyi rendszert a meggondolatlan ötleteivel elbizonytalanítja, aztán megbénítja, végképp nem menekülnek a hitelesek. Hová is menekülnének, amikor az ország omlik össze?