Hét elején jelentették a hírportálok, hogy kiszáradtak a budai várlejtőn a szőlőoltványok, amelyeket azért telepítettek, hogy termőre fordulva a régmúlt idők virágzó budavári szőlészetét elevenítsék föl. Nem ültették elég mélyre az oltványokat, mondják a szakértők, mások hozzáteszik, hogy nem is csirkézték őket rendesen.

Népes olvasótáborunkat nem akarván kihozni a béketűrésből, nem kívánunk belemenni a csirkézés mibenlétének taglalásába, inkább idézünk egy másik hírt, miszerint még szinte át se adták a felújított Károly körutat a maga pompájával és díszfái val, utóbbiak egy része máris kiszáradt. Túl későn ültették őket, mondják a szakemberek. Magunk is szomorúak vagyunk. Nemcsak azért, mert a kertészek mindig is a kedvenceink voltak, nemegyszer szakítottuk meg sétáinkat parkok közelében, hogy megfigyeljük, miként kacarásznak kertészlányok az ágyások előtt hajladozva, hanem mert úgy véltük, hogy a kertészeken nem fog az idő, nem fog a környezet, s egyáltalán: a kertészekkel nem lehet szórakozni.

A Károly körúti felújítást a Budapesti Közlekedési Központ felügyelte, ám okunk van feltételezni, hogy a díszfákat nem az igazgató, s nem az osztályvezetői ültették el, hanem voltak ott kertészek is. Ha ott voltak, miért nem szóltak, hogy megállni, túl késő van már az ültetéshez.

Még tavasszal kihallgattam komoly kertészek egymás közti beszélgetését, hogy a főnökük, valami „köcsög Somodi négy láda nyuszifület és tűzvirágot síbolt el”, s nekik kell most a maradékot úgy beültetni, hogy ne látszódjék a hiány. Én akkor úgy gondoltam, hogy ez a hangütés igen biztató: ha mások nem is, a kertészek biztos majd azt mondják előbb-utóbb, hogy elég, ez így nem mehet tovább, és mert mögöttük mégiscsak a természet törvényei állnak, senki se meri őket rendreutasítani.

De nem. A kertészek cserbenhagyták a világot, s lám, már nem is csirkéznek rendesen. Holott ha az ember nagyon akar, kis odafigyeléssel tud rendesen csirkézni, bármit értsünk is a művelet alatt. Nem valószínű, hogy az új kurzus a kertészetekbe is a saját embereit küldte, hiszen a kertész effektív fizikai munkát végez, ezenfelül overallban jár, s maximum benzines fűnyíróval, egyik se feltétlen státuszszimbólum vezető körökben, tehát a kertészeké a felelősség.

A közlekedési központ persze azt mondja, hogy az egész ügy föl van fújva, hiszen a szerződés értelmében a kivitelező ingyen kicseréli majd az elszáradt fákat. Ez így van, a baj csak az, hogy a kenyérrel is valahogy így kezdődött, senki se szólt, hogy az adott feltételek mellett nem lehet rendes kenyeret sütni, de meg is nézhetjük azóta a kenyerünket, meg minden mást, hiszen már semmi se rendes, a lehető legegyszerűbb dolgok sem. „Újabb üveg burkolóelem esett le a tavaly EU-pénzből átadott pécsi tudásközpont homlokzatáról”, tudatja egy hír, hogy miféle tudással épül tudásközpont.

Igaz, az államfő nyelvészkedik, a miniszterelnök operaügyekben intézkedik, a házelnök díszkivilágítást szakvéleményez, a főpolgármester zászlót tervez, a magyar hadsereg tábornoki kara Gubcsi Lajos legújabb musicaljében bokázik a színpadon. Csak remélni lehet, hogy valamelyik közjogi méltóságnak csirkézni lesz kedve.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa