Van annak politikai pikantériája, hogy a honi honvédségi kultúrát rendkívül lelkesen ápoló magyar Öregkatonák Baráti Köre eljátssza egy határsértő elfogását a szeptember 11-én Burgenlandban nyíló Határélmény parkban. Azt hivatott szemléltetni a látványosnak ígért bemutató, hogy miként is üldözték a magyar katonák (határőrök) a szovjet blokk földrajzi határainak szorításából Nyugat-Európa első állomásaként Ausztriába menekülni próbálókat.

Nem mások játsszák el mindezt, mint azoknak a bajtársai, akik – igaz, parancsra, és nagy többségükben kiszolgáltatott sorkatonaként – esetenként még lőttek is a menekülőkre. Az sem teljesen kizárt, hogy az illusztrátor öreg katonák némelyike maga is jól ismerte az elfogástechnikát, hiszen maga is alkalmazta.

A turisztikai vendégcsalogatónak is szánt élménypark, az öt kilométeres történelmi tanösvény létrehozását a határmentimagyar településeknek is fölajánlották, ám ők nem, csakis az osztrákok éltek a lehetőséggel: részben állami, jórészt azonban uniós pályázati pénzből. Igaz, nem meszsze az osztrák élményparktól nekünk, magyaroknak is van – ha nem is tanösvényünk, de – legalább egy vasfüggönymúzeumunk. Pontosabban nem annyira nekünk van, mint inkább annak az egykori sorállományú határőr szakaszvezetőnek, aki 1965 és 1968 között szolgált a kőszegi határon. Ő rendkívüli alapossággal mutatja be az Európát kettészelő vasfüggöny evolúciójának három szakaszát a taposóaknától az elektromos jelzőrendszerig.

Ez a magyar múzeum még jobb is, mint a most készülő osztrák, mert míg Burgenlandban elsősorban sétálni tud az ember a tanösvényen, a lövészárokban, vagy megmászhatja az őrtornyot, esetleg kitalálhat egy labirintusból, addig a miénkben még robbanni is lehet, amennyiben pont rálépünk a taposóaknákra. Hang és fényjátékkal, lézeresen.

Az adrenalinnövelő izgalomban aligha gondolunk rá: vajon lehetséges-e tanösvénnyé, lézeres játszótérré szelídíteni a sok korszakában véres európai történelmet? Ezen belül is a sajátunkat. A közelmúltat, melynek sokan közülünk szereplői, elszenvedői és/vagy haszonélvezői voltunk. Ki tudjuk-e magunkból nyilvánosan játszani a szégyent és a rettegést? Öniróniával vagy vezeklő bűntudattal.

Természetesen nem véletlen, hogy éppen szeptember 11-én avatják fel a Határélmény parkot. A történelem mindig szolgáltat alkalmas időpontokat arra, hogy korábbi szörnyűségeket egy újabb rémtett évfordulójának a napján idézzünk fel, s próbáljuk feldolgozni az emlékét.

De vajon megéri-e még ez a nemzedék, hogy azoknak a hívei, követői, akik elkövették a szeptemberi borzalmat az Egyesült Államokban, turistacsalogató szándékkal játsszák majd el az ikertornyok történetét?

FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS