Ahogyan a WikiLeaks dossziéjából sorjáznak a napfényre a magyar vonatkozású titkos amerikai nagyköveti jelentések, úgy jön mind nagyobb zavarba a közvélemény és a politika. A közönség olyan dolgokkal szembesül a közvetlen múltból, amilyeneket eddig csak távoli emlékiratokból ismerhetett meg.

Jobb esetben. S csak reménykedünk, hogy e titkok nyomán a „politika piszkos dolog” első gondolatától eljut odáig, hogy felismerje: a politika ugyan életének nélkülözhetetlen szelete, de nem maga az élet. Szóval, nem kell kétségbe esni. Ami pedig a politikát illeti, zavar van. Ennek oka, hogy mindenki előtt feltárul a rejtett, informális diplomácia mezítelensége.

A pucérság zavara érthető, a blőd reagálás komikus: az, amikor Szijjártó Péter nem kíván foglalkozni „az amerikai szórakoztatóipar újabb és újabb fejezeteivel”, az, amikor a kormányfő megerősíti, ő ma is csak azt mondja a külföldi diplomatáknak, ne figyeljenek oda arra, amit a kampányban mond, csak arra, amit csinál. Az sem megnyugtató amikor Mesterházy Attila konspirációs elméletnek nevezi, hogy a Fideszt a Mol, az MSZP-t pedig az MVM finanszírozza titkos pénzekkel.

Itt van aztán Gyurcsány kérdése – „Ki a franc akarna itt a Gazpromtól függeni?” –, Pokorni Zoltán Orbán kritikája, vagy Orbán metaforája – „Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed” –, mindezek aligha a nagykövetségek paparazzo hajlamai és módszerei miatt kerültek a táviratokba. Egy kis ország követségekre szaladgáló nagy emberei szállították be ezeket. Ámbár a szaladgálás rossz szó: az „informális kapcsolattartás” mindig is része volt és marad a diplomácia kavarásainak.

De csak része, ha nem elhanyagolható része is. A politika intézményei, a részek gyalulói – most éppen az amerikai nagykövetség – pedig nem ostobák. Sőt. Azt gondoljuk e táviratok alapján, hogy nagyon is önálló, érvényes és pártatlan véleményt alkottak maguknak rólunk.

Ezért a táviratokat illik komolyan venni. S még komolyabban elgondolkodni Hillary Clinton – külügyminisztertől elvárható gondossággal becsomagolt – budapesti figyelmeztetésén, amelyet Kounalakis nagykövet nem véletlenül a kormánypárti Magyar Nemzetben publikált cikkében interpretált. Vannak ügyek, amelyekben az amerikai politika hajthatatlan. Ilyen a független média, a független igazságszolgáltatás és a szabad, igazságos választás, azaz a mindenkori rendszer törvényes leváltásának a lehetősége. Ha ezeket veszélyeztetve látja, könnyen felhőkbe borul az ország demokráciájáról alkotott kép. S akkor nem lesz az a nyugat-európai ország, amelyet akarva-akaratlanul ne vezérelne az amerikai diplomácia által megfogalmazott elmarasztaló megítélés. Ha hisznek Orbánnak, és csak a tettekre figyelnek, a következmények végképp nagyon sötétek lehetnek. Nem csak a lebbenő függönyök mögött, és nemcsak informálisan.