Orbán Viktor háborút hirdetett. A tét az ország szuverenitása.  Amikor a kormányfő e történelmi léptékkel mérve is kivételes helyzetben adott interjút a házi kedvenccé előlépett kereskedelmi csatornának, leszögezte: nem támogatja a szolidaritási adó bevezetését. Indoklása szerint a gazdagok külföldre menekíthetnék jövedelmüket, ha a kormány az új adónem bevezetése mellett döntene. Fájdalom, a miniszterelnök újabb retorikai balesetet szenvedett: összeütközött magával.

Másként aligha magyarázható, hogy éppen azoktól várja a gazdaság fellendítését, akikről – televíziós közlése szerint – nem feltételezi, hogy az ország sorsának jobbra fordulását tartják szemük előtt. Mint tudjuk, az egykulcsos adó következményeként extra bevételhez jutó rétegnek kellett volna a pénz elköltésével növekedést generálnia. Ez nem történt meg, pedig az érintetteknek még áldozatot sem kellett volna vállalniuk, csupán az ajándékgarasokat kellett volna hazai pályán elszórniuk.

Furcsa szemléletet tükröz, hogy az elöljáró éppen annak a társadalmi csoportnak szán többet a közösből, amely – meglátása szerint – adózás helyett kimentené vagyonát az országból, ellenben egyre többet vesz el attól, amelynek nincs mit félretennie.

A kormányfő abban ugyanis megingathatatlan, hogy a szerencsétleneknek többet kell vállalniuk, ha baj van: a minimálbérnél kisebb összegért foglalkoztatják a közmunkásokat, s az úgynevezett adóreformnak köszönhetően csökkent a fizetése az alacsony keresetűek egy részének. Igaz, ezért cserébe legalább drágábban vehetnek chipset és kólát a gyereknek. A kormány emeli a jövedéki adót is, ami nyilván fokozottan érinti a szegényebbeket, mert kevesebb az egészségtudatos köztük,mint a felső középosztály tagjainak sorában. Célkeresztbe kerültek a hajléktalanok is, ám ők legföljebb visszafogott mértékben járulhatnak hozzá az államadósság csökkentéséhez.

A magát egykor plebejus politikusként meghatározó miniszterelnök, aki a „Ne mi kapjuk a legtöbbet!” fölkiáltás után minimum mulattató álszentséggel szónokolt mértéktartásról és luxusbaloldalról, a társadalmi igazságtalanság nevében egyre irritálóbban tagadja a szolidaritás eszméjén nyugvó közös teherviselés gondolatát. Korábban a progresszív adórendszerben manifesztálódott ez az elv: annak a szisztémának az eltörlése az Orbán-kormány történelmi, s az aktuális gazdasági miliőben jóvátehetetlennek tetsző hibája. Ennek a végzetes intézkedésnek a korrekcióját szolgálhatta volna a szolidaritási adó, minek nyomán a jobbmódú réteg látványos és elismerésre méltó áldozatot vállalhatott volna a társadalomért. A kormányfő azonban követhetetlen politikájának újabb állomásához érkezett: úgy tetszik, immár a polgárok közösségét összetartó erőben sem hisz. Mi több, tagadja annak létezését.

Talán ezért igyekszik folyton háborúba: oda hadvezér kell, nem demokrata.