Madrid, Berlin és Athén esetében már meg sem lepődtünk. Ám Oslo lemészárolt fiataljai, vagy London csoportokba verődött fosztogatói józan ésszel felfoghatatlanok.

Pedig kontinensünk történelmét öt évszázadon keresztül nagy vonalakban a bizalom és a szabálykövetés terjedése jellemezte. Az elmúlt évtizedben azonban ez a trend megtört. A tudományos elemzések alapvető fordulatra utalnak. Míg tegnap a rend és a bizalom volt a szabály, ma inkább annak áthágása az.

Kutatók kísérletileg igazolták a „törött ablak” elmélet – ha egy épületen egy betört ablakot nem javítanak ki, akkor hamarosan az épület valamennyi ablaka törött lesz – helytállóságát. A szemetes és rendezetlen fizikai környezet szabálykerülésre csábít. Még a súlyosabb szabályszegésre is – rendőrségi figyelmeztetés betartása, és idegen pénz eltulajdonítása – érvényes, hogy a rendezetlenség a szabály áthágására ösztönöz, az pedig egyre súlyosabb törvénysértő viselkedést vált ki. A rendezetlen körülmények még gondolkodásunkat is „szennyezik”. A megszokottól elütő környezet felerősíti a sztereotip gondolkodást, sőt a megrendült biztonságérzet diszkriminációt vált ki az emberekből.

A helyi környezet fizikai és szociális „rendezetlenségének” hatása az egész társadalomra kisugárzódik – állapította meg, R. Putnam, a világhírű amerikai szociológus. Minél inhomogénebb egy közösség etnikailag és életvitel szempontjából, annál kevésbé bíznak az emberek egymásban. Sőt, az etnikai diverzitás növekedésével nemcsak a „másokban”, a „sajátokban” sem bíznak az emberek úgy, mint régen. A szociálisan és fizikailag áttekinthetetlen környezetben élők egykor magas szocialitása leromlik: alacsony szintű bizalom a politikában és a politikusokban, alacsony részvétel a választásokon, elzárkózás a közösségi programoktól és az önkéntes segítő munka elutasítása jellemzi őket. Az ilyen környéken lakók között ritka a valódi barátság, viszont sok a „haver”, és a „közös lógás”. Az emberek frusztráltak és növekvő mértékben csapódnak bármiféle tiltakozáshoz. Ők azok, akik rendszeresen erőszakot kezdeményeznek a demonstrációkon.

A XXI. században két fontos hatás felerősítette a negatív változásokat. Egyrészt a gazdaság lendülete megtört, és emiatt a közösségek életfeltételei számottevően romlottak. A korábbi élethelyzet fenntartására és a közösségi programokra fordítható források szűkültek. Másrészt, a növekvő migrációt a helyi közösségek egyre kevésbé voltak képesek integrálni. Felerősödött a szegregáció folyamata: egész közösségek különültek el, szigetelődtek el és süllyedtek le. Társadalmi csapda alakult ki: az alacsony képzettség, a csekély foglalkoztatottság, a kevés munkahely, a csökkenő közösségi források, a szétszakadó családok, az értelmes elfoglaltság hiánya, a kábítószer és az alkohol (binge drinking), egymást erősítve termelődött újra, és szinte lehetetlenné tette a kilépést ebből a körből.

Ennek a csapdahelyzetnek van egy – politikailag korrekt módon – nehezen leírható vetülete. Az ember viselkedését részben állati elődeitől örökölt, részben a történelem során létrehozott kultúra szabályai határozzák meg. Ezekből a szabályokból „válogat” amikor egy adott helyzetben eldönti mit tesz. Viselkedésének fontos vetülete: mennyire érzi értékesnek életét, mennyi energiát fektet önmaga, családja és közössége jövőjébe. A leírt társadalmi csapdahelyzet alapvetően az „állati” etológiai programokat hívja elő. Az élet kizárólag az „énről és a mostról” szól. Minden esemény azt bizonyítja: az életnek –a sajátnak és társakénak – nincs értéke. A fiúk gyorsan és veszélyesen élnek, a lányok hamar és gyakran esnek teherbe. Ebből a szempontból az a „beteges”, ha valaki a jövőre gondol, míg a normális esetben éppen ezt az abszolút „jelenorientációt” tekintjük „patologikusnak”.

Az etológiai programok – evolúciós örökségként –minden emberben benne szunnyadnak. A jóléti állam és a demokrácia viszonyai elfedik az extrém jelenorientációt, és felértékelik a jövőt szolgáló rációt, bizalmat és együttműködési készséget. Ám, amint a körülmények az őskori helyzetre emlékeztetnek, a viselkedésben előbukkannak az ösztönszerű reak ciók. A jóléti állam – amíg viszonylag jelentős forrás állt rendelkezésére – felszínen tartotta a leszakadó társadalmi csoportokat. Ám a források csökkenésével nem csak a segítség, az empátia is egyre csekélyebb lett. A többségi társadalom mindinkább idegenként tekintett a leszakadókra. Azok sem az élethelyzetük reális változtatását lehetővé tevő programot, sem együttérzést nem tapasztaltak. A XXI. századba átlépve – a gazdasági gondok súlyosbodásával – a leszakadók közösségei mindinkább szegregálódtak. Valóságos fizikai és még ezeknél is áthatolhatatlanabb szociális falak választották el a társadalomtól a gettókká vált térségeket. Lépésről lépésre kerekedett fel a jó tanár és a jó orvos, vándorolt el a jó vállalkozó és a jó rendőr, szűnt meg a jó munkahely, a szép könyvtár, és a tiszta tér. Majd, túljutva a billenési ponton, hirtelen ráébredtek az itt lakók: közösségük elsüllyed.

És egyszerre csak Európa minden polgára azzal szembesült: megszokott életterét zavaró viselkedések, idegen hangok, furcsa dallamok, különös jelek töltik meg. Élete minden pillanatában szemetes utca, törvénysértő viselkedés és piszkos szavak veszik körül. Egyre gyakrabban kerül ijesztő, sőt sokkoló helyzetekbe. Az egykor gyönyörködtető kulturális sokszínűség – a multikulti – ma zavaróan idegen, sőt félelmet keltő. És ez a sok egymásra rétegződő zavar most egész kontinensünket billenési pontra juttatta. A szabadság és a demokrácia sok évszázad során kiharcolt és kiszenvedett rendszere megroppant, és kezd szétszakadozni.

A kutatók, a politikai viselkedés és kultúra sokféle mutatójából összeállított jelzőszám – a „demokráciaindex” – mérésével rendszeresen elemzik a demokrácia helyzetét a világban. A legutóbbi vizsgálatok szerint a demokrácia az egész világban vissza esett! A hagyományosan a lista tetején elhelyezkedő Nyugat-Európa értékelése az 1–10-es skálán 2008 és 2010 között 8,61-ről, 8,45-re csökkent, a középmezőnyben elhelyezkedő Kelet-Európáé 5,67-ről, 5,55-re, és a „világátlag” is 5,55-ről, 5,46-ra esett. Ugyanezt a trendet jelzi a Freedom House elmúlt hónapokban nyilvánosságra hozott jelentése is. Míg 1990 óta a – politikai és egyéni jogok tekintetében – szabadnak tekinthető országok száma rendre nőtt, 2006-ben a trend megfordult.

Különösen elgondolkoztató, hogy a fejlett demokráciákként csodált országokban is csökken a polgári és a kisebbségi jogok támogatottsága, visszaesik az állampolgári részvétel, erodálódik a politikai kultúra, és nő az erőszak a hétköznapokban. A folyamatok hátterében a megszokott rend megrendülése, a bizalom vissza szorulása, a kulturális sokféleség kezelhetetlenné válása érhető tetten. Európa szociális billenésponthoz közelít: csökken a szabálykövetés, vissza szorul az együttműködési készség, terjed a rombolás a köztereken, a szitkozódás a médiában, az erőszak a tüntetéseken. A demokrácia és a tolerancia ismert és szeretett Európája komoly veszélybe került, és ami jön, azt inkább félelemmel, mint reménykedve várjuk.

MARABU RAJZA