A német pénzügyi körökben otthonosan mozgó napilap a bankszektor második rémdrámáját vetíti előre. Az újabb összeomlási hullámtól rettegő pénzintézetek beszüntették az egymás közötti hitelezést, s ezzel lehetetlen feladat elé állítják a politikusokat és a jegybanki vezetőket.

A fenyegető vihart érzi Orbán Viktor is, aki úgy gondolta, hogy a közvéleményt újabb hadi retorikával tudja ráébreszteni a leselkedő veszélyekre. A magyar külképviselet-vezetők előtt háborút hirdetett a szuverenitás megvédése érdekében. A nagyköveteknek érteniük kellett a szóból, mindent a függetlenség megvédésének kell alárendelni.

Külpolitikáról kevés szót ejtett a kormányfő. Beérte azzal, hogy új szövetségek kötésére buzdította a diplomatákat. Mint hangoztatta, szakítani kell a régi iskola blokkszemléletével. Magyarország jövendő új szövetségeseit Oroszországban, Kínában, a feltörekvő harmadik világbeli országokban kell keresni.

A harmadik világra való nyitásnak csak örülni lehet. Különösen, hogy például a szubszaharai régióban az elmúlt években minimálisra csökkent a magyar diplomáciai jelenlét. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem állandó tagságáért folytatott kampánynak is egyik fő célja, hogy az államigazgatás szemét felnyissa, horizontját szélesítse. A civil szférát is bevonó kapcsolatépítés üzletet hozhat, de ne ámítsuk magunkat, csak akkor, ha a megszólított országokat sikerül érdekeltté tenni. Akár ösztöndíjakkal, akár olyan programokkal, amelyekkel javítani lehet az ottani egészségügy, a vízellátás vagy az élelmiszerbiztonság szintjén.

Kína és Oroszország megkerülhetetlen szereplő. Orbán szerint nem fontos nyelvtani elemzésekbe bocsátkozni, de a két ország sosem lesz a mi szövetségesünk. Partnerek viszont lehetnek. Az Európai Unió, ahova Magyarország is tartozik, stratégiai partnerségre törekszik e két fontos globális szereplővel.

Szövetségeseket inkább Európában kellene keresni. Különösen e válságos időkben több mint kockázatos egyedül, magányosan hadakozni. Megnyugtatóbb lenne, ha az exportnak amúgy is kiszolgáltatott Magyarország tudna olyan támogatókat találni, akik képletesen a hóna alá nyúlnak. Már csak gazdasági megfontolásokból Németország lenne hivatott e szerepre. A probléma csak az, hogy a magyar–német viszony már a Gyurcsány-kormány óta meredek lejtőn van. Hiába tartoznak Merkellel egy európai pártcsaládba, Orbánék ezt a negatív trendet nem tudták megfordítani. Sőt inkább ráerősítenek.

Elég csak Lázár Jánost hallgatni, aki szerint a „Fidesz-kormány világosan megbélyegezte az Audival járókat, és egyértelműen letette a voksot a népautó Skoda mellett”. Az a legkevesebb, hogy egy olyan politikus próbál ócska populizmussal kábítani, aki márciusban Németországból vásárolt magának egy 290 lóerős, igaz, használt Audi A6 Quattrót. Miután előtte havi 600 ezer forintért béreltek neki egy Audi S8-as luxuslimuzint. Még nagyobb baj, hogy a Fidesz frakcióvezetője a hazai gazdaságba több mint 3,3 milliárd eurót beruházó, s közel hétezer embert foglalkoztató külföldi befektetőt „fricskázza”.

Az uniós politizálás alapvetően ad hoc szövetségek kötése. Rugalmasság, helyzetfelismerés, találékonyság, empátia kell hozzá, nem pedig kardcsörtetés. Mielőtt hadjáratot indítana, Orbánnak érdemes lenne meghallgatnia például Marton Bélát. A tripoli magyar nagykövet a saját bőrén tapasztalta, valójában mi az a háború.