Már Adam Smith (1723–1790) felfi gyel arra, hogy az USA-ban a bérszínvonal magasabb, mint a jóval fejlettebb Angliában. A bevándorló kapott 120 acre földet ingyen az államtól, ezért meg kellett fizetni a városokban az alkalmazottakat. A munkapiac biztosította a megfelelő bérszínvonalat.

1914-ben a Ford Művek bevezeti a magyar Galamb József találmányát, a futószalagot. Henry Ford öt dollárra emeli az órabért. „Az autó akkor lesz nagy üzlet, ha a munkás is meg tudja venni!” – mondja. Egyben a magas bérszínvonal kényszeríti ki a fokozott technikai fejlődést a vállalkozói szektorban. Svédországban 1932-ben hatalomra kerülnek a szociáldemokraták, akik magas bér- és adószintet biztosítanak. És láss csodát: nem megy tönkre a svéd gazdaság, nem kerül versenyhátrányba stb.

Aki ma „versenyképes adórendszerről” (értsd: versenyképesen alacsony adószintről) beszél, valamint az olcsó béreket tekinti a másik versenyelőnynek, nem tudja, mit beszél. Csak a nemzetközi munkamegosztásba való gyarmati jellegű kapcsolódásunkat konzerváljuk az ilyen ostoba gazdaságfilozófiával!

Az egy főre jutó GDP Magyarországon ma az EU–27-ek átlagának 62%-a, míg a reálbérszínvonal a 22%-a. Ennyit a „túlfogyasztó” magyar lakosságról, a „megalapozatlan béremelésekről” (lásd: 100 napos program!), az „osztogató kormányokról”. A magyar lakosság 88%-ának nincs megtakarítása. A középosztály definíciójába beletartozik, hogy megtakarításra képes, és rendelkezik is ilyesmivel.Magyarországon ma nincs középosztály!

A magyar munkavállaló bérébe nincs beépítve a lakáshoz, autóhoz jutás költsége, ezért kénytelen eladósodni. Vagyis a mostani hazai lakossági adósságválságnak a valódi, mélyen fekvő oka a túl alacsony jövedelemszint. Ebből következik a megoldás is a mostani pótcselekvés-ötletdömping helyett: dinamikus reálbér-felzárkóztatás! Ma Bukarestben magasabb a reálbér, mint Budapesten, még szerencse, hogy országos viszonylatban még nem ez a helyzet. Ugyanakkor a jelenlegi reálbérszínvonal az 1978-as szintnek felel meg nálunk! 1978-ban viszont jóval egalitáriusabb volt az elosztás! Ma milliós tömegek reáljövedelme alacsonyabb jóval, mint három évtizeddel ezelőtt! Sajnos végbement a humán tényező erőteljes leértékelése, főként a négy restrikciós csomag (1979–81, 1987–89, 1995–96, 2007–10) eredményeként. Hozzáteszem: az utolsó restrikciós csomag még nem ért véget, hiszen a II. Orbán-kormány elkezdte az újabb megszorítást 2011-ben: tízmilliárdokat von ki a felsőoktatásból, az egészségügyből, a szociális ellátásból stb. Valahogy be kell tömni a felelőtlen adócsökkentésből következő 800 milliárd forintnyi lyukat!

A két említett nagyarányú béremelés után az egy főre jutó reálbérszint az EU-27-ek átlagának 40%-a volt 2004-ben, ma 22%-a!

Volt kísérlet egy évtizeddel ezelőtt a bérfelzárkóztatásra: az I. Orbánkormány (1998–2002) minimálbéremelése (három lépésben) 19 600-ról 50 000 Ft-ra, majd a Medgyessy-kormány 50%-os közalkalmazotti béremelése (800 000 embert érintett!) 2002 szeptemberében. Nézzük meg ezek valós gazdasági hatásait! Az I. Orbán-kormány az inflációt 18%-kal veszi át, 9,8%-kal adja tovább – a nagyarányúminimálbér-emelések ellenére. AMedgyessy-kormány ezt a pénzromlási ütemet mérsékli 4-4,2%-ra, szintén a nagy béremelés ellenére. Bebizonyosodott, hogy nincs bérinfláció.

A GDP-hez viszonyított államadósság csúcsa 1992-ben volt: 83%. Ezt a Horn-kormány (1994–98) és az I. Orbán-kormány privatizációs bevételekből, tehát jelentős nemzeti vagyonvesztés árán levitte 2001 végére 53%-ra. Segített ebben az is, hogy a Bokros–Surányi-csomag sokkjából (1995–96) magához térő magyar gazdaság növekedése 1997 második felében végre beindult, és 1998–2005 között maszszívan 4-5% körül mozgott, miközben 2001-ig az adósságállomány csökkent a privatizációs bevételek révén. Az említett növekedési periódust azonban ne értékeljük túl, egy ún. Jánossy-féle helyreállítási periódus volt a lényege ugyanis. A magyar gazdaság nagyjából 2005-re érte el azt a szintet, amit elért volna, ha nincs az 1989–93 közötti gazdasági összeomlás, illetve a Bokros-csomag miatti újabb válság (1995–1997). A kettő között, 1994-ben már megindult a fellendülés, a GDP 2,9%-kal, az export 16,6%-kal (!) nőtt. Ezt a dinamikát törte meg a Bokros–Surányi-csomag!

A két nagyarányú béremelés után (I. Orbán-kormány és Medgyessykormány) az államháztartás hiánya is csökken, a 2001. évi 9,2%-ról 2004 végére (Medgyessyt 2004 szeptemberében buktatják meg) 6,4%-ra. Ebből látható, hogy nem a száznapos program az újbóli eladósodás oka! A GDP-arányos államadósság 2002–2004 között elkezd fölfelé kúszni (45%-ról 59%-ra), de nem a béremelések miatt, hanem azért, mert elfogyott a privatizálandó vagyon, illetve Medgyessy nem is akarta folytatni a megmaradt nemzeti vagyon kiárusítását. A kamatos kamat törvényeiből következett az újabb lassú adósságnövekedés.

Az adósságnövekedés majd a Gyurcsány-kormány idején lódul meg, és 59%-ról fölugrik az 1992-es csúcs közelébe, 80% fölé. Csak 2006-ban 1700 milliárd forinttal (tízmilliárd dollárral) nő az államadósság, de a nemzeti adósság (lakosság, önkormányzatok, vállalatok) újabb 1700 milliárd forint növekedést mutat ebben az évben: Magyarország adósságállománya egyetlen év alatt 20 milliárd dollárral nőtt! Közben 2007-ben megkezdődik a kapkodás („Őszöd-szindróma”), indul az újabb megszorítócsomag, a reálbérszint „dinamikusan” csökken, elenyészik a 2002 után elért eredmény. Az újabb eladósodási hullám oka a voluntarista gazdaságpolitika, a felelőtlen állami gazdasági szerepvállalás: pénzügyileg megalapozatlan autópálya- és metróépítési program, illetve a gazdaságnak nyújtott állami támogatás megnyolcszorozódása 2001-hez képest. Ez ma az unióban nálunk messze a legmagasabb a GDP-hez viszonyítva, és vastagon „belepi” a korrupció! A támogatások 90%-át a multik kapják. Ne legyen senkinek kétsége: a multi ilyenkor mindig visszaoszt a támogatás kiutalójának, és/vagy annak pártjának.

A lényeg: nem a béremelések, nem a száznapos program az újabb eladósodás igazi oka! A bérek emelkedése jótékony hatással volt a gazdaságra és az államháztartásra! Megnövekedett a profit és így a fejlesztési erőforrás a vállalkozói szférában, növekvő szja- és áfabevételek az államkasszában, növekvő tb-járulék-bevétel stb.

Ma a bérekbe nincs beépítve a lakáshoz jutás költsége, ezért kénytelen eladósodni a kisember. Fölveszi a forinthitelt, de ekkor jön a következő gazdaságpolitikai kudarc: a Gyurcsány-kormány a 2004. végi 4,2% körüli inflációt föltornázza 8%-ra, ami a kamatlábak nagyarányú emelését eredményezi.Most lép be a képbe az új lehetőség, a devizahitel. Persze hogy él a kisember ezzel a lehetőséggel, hiszen azonnal jelentősen csökken a kamat és a törlesztőrészlet. Arra nem számítanak, hogy a felelőtlen monetáris politika kifejezetten a forint leértékelésére játszik, és a svájci frank árfolyama 160 Ft-ról 210 Ft-ra nő. Most jön a „hab a tortán”: a nemzetközi gazdasági folyamatok, nevezetesen az eurómegingása következtében a svájci frank 210 Ft-ról 270 Ft fölé ugrik. De hangsúlyozom: egész más lett volna, ha most a frank 160 Ft-ról megy 200 Ft fölé, mint 210 Ft-ról 270 Ft fölé. Itt ragadható meg a magyar gazdaságpolitika, ezen belül a monetáris politika végtelen felelőtlensége, dilettantizmusa!

Milton Friedman azt vette észre, hogy az elmúlt 150 év összes válságának kiindulópontja a pénzrendszer megingása, illetve a pénzellátás egyenletességének megzavarása. A nagy, 1929–33-as válságot sem túltermelési válságnak tartja, hanem a húszas évek meggondolatlan hitelexpanziója következményének. Az amerikai lakosság hitelből vette a részvényeket, irreálisan fölhajtva a részvényárakat. Az 1929. októberi tőzsdekrachot még lehetett volna kezelni (1999-ben is volt egy hasonló, de nem lett belőle válság!), de a kormányok kapkodása, a restrikciós intézkedések, a „pénzvisszaszívás” mesterségesen beszűkítette a vásárlóerőt, és ehhez képest lett túltermelés.

George W. Bush 1500 milliárd dollárnyi adócsökkentése (az amerikai GNP 15%-a!) ugyanilyen pénzügyi expanziót idézett elő, és ez a luftballon pukkadt ki az amerikai jelzálogpiacon, előidézve a világválságot! Szegény Obama most ezzel az évi 1500 mil liárd dollár hiánnyal küszködik, holott az amerikai egészségügyi rendszer átalakításához éppen ez hiányzik.

Hasonló a hatása az Orbán-kormány meggondolatlan adócsökkentésének: 800 milliárd forint lyukat ütött a költségvetésben, ez a mostani fejvesztett kapkodás oka!

A másik nagy elméleti hiányosság Magyarországon Theodore W. Schultz (Nobel-díj: 1979) humántőke-elméletének nem ismerete. A magyar restrikciós csomagok alapja éppen ez az elméleti felkészületlenség. A humán tőke rovására (leértékelgetése révén) nem lehet modernizációt végrehajtani, de rövid távú egyensúlyt sem teremteni.

A feszes monetáris politika, az erős forint politikája az egyik fő elem, ami most ugyan a svájci frank esetén reménytelen ügy, de a gyengélkedő euróval szemben (és így áttételesen a svájci frankkal szemben is) már nem annyira reménytelen. A forint visszaerősítése a normális szintre önmagában megoldaná a devizahitel-problémát.

A másik fő eszköz a devizaadósságválságból való kitörésre a határozott, dinamikus bérfelzárkóztatás. Más út nincs! Ezt vagy fölvállalja a gazdaságpolitika, vagy folyik tovább a maszatolás, a pótcselekvés végeláthatatlan sora.

Ha emelkednek a bérek, a lakosság újra tud törleszteni, rezsit fizetni, sőt, ha elegendően nagy a béremelkedés üteme, akkor tud megtakarítani is.

A szerző közgazdász, JPTE

MARABU RAJZA