Új választás Magyarországon
A két szélső álláspontot talán Kumin Ferenc és Révész Sándor illusztrálják. Kumin szerint a tervezet egyetlen tényleges újítása a második forduló kiiktatása. Egyébként él tovább az eddigi, magának tekintélyt és tiszteletet kivívott vegyes választási rendszerünk – csak „kicsit lebutítva, a kisebb létszám igényei szerint” (Hogyan csináljunk választási rendszert?, http://kuminszerint. blog.hu/2011/07/15/). Ezzel szemben Révész úgy véli, hogy „az új rendszer szélsőségesen eltorzítja a választói akaratot, lesznek szavazatok, amelyek a mandátumok tekintetében kettőt, lesznek,melyek felet érnek, igen jelentős részük elvész, a jelöltállítási szabályok a két-három legnagyobb párt kivételével mindenkit kiszorítanak a parlamentáris rendszerből” (Bojkott, Népszabadság, 2011. július 13.).
Szerintem az új választási rendszer nem lehet ok a választások Révész által felvetetett esetleges bojkottjára, még akkor sem, ha a fontosabb változtatások rendre a kisebb pártokat, általában a széttagolt ellenzéket sújtják, s a jelenleg nagy és egységes kormányzó pártszövetség számára tűnnek előnyösnek. A Révész által emlegetett negatívumok (eltorzított választói akarat, eltérő értékű szavazatok, nagy pártok preferálása) az eddigi szisztémának is meghatározói voltak.
A tervezett rendszerben elsősorban az ajánlószelvények számának duplájára emelését és az összegyűjtéshez szükséges idő rövidítését, az országos lista állításához szükséges feltételek szigorítását, a kompenzáció lehetőségének megszüntetését és az egyfordulós rendszer bevezetését kritizálhatjuk.
Az ajánlószelvények duplájára emelése védhető, bár kissé túlzott. Áder 100 egyéni választókerületről beszélt, vagyis az egyéni mandátumok száma nem felére, hanem kb. 57%-ra csökken. Az arányok alapján 1320 kopogtatócédula leadása lenne megkívánható a tervezett 1500 helyett. A különbség nem tűnik jelentősnek, de a kis pártok jelöltjei és a független indulók számára bizony az. Ennél is fontosabb a gyűjtésre rendelkezésre álló idő drasztikus csökkentése (35 napról 21 napra). Ezt valóban nehezen lehet másnak, mint a kisebb vagy új pártok jelöltjei s a független indulók elleni adminisztratív lépésnek tekinteni. Kiterjedt aktivistahálózat nélkül amúgy is nehéz az ajánlások összeszedése, ráadásul nyílt titok, hogy a nagy pártok már az első napokban „lerabolják” a körzeteket, s az induláshoz szükségesnél sokszorosan több kopogtatócédulát gyűjtenek össze, csakhogy más elől elvegyék őket.
A területi listák megszűnésével szükségessé válik az országos lista feltételeinekmegváltoztatása is. A tervezet szerint az országos lista állításához egy pártnak legalább 25 egyéni képviselőjelöltre s bizonyos „országos reprezentációra” van szüksége. Ez azt jelenti, hogy legalább kilenc megyében és Budapesten is képesnek kell lenni a jelöltállításra. Első látásra e változtatás jelentős szigorítást jelent. A hatályos törvény szerint az országos lista állításának elvi minimuma jelenleg 14 képviselőjelölt, akik számára fejenként 750, összesen 10 500 érvényes kopogtatócédula összegyűjtése szükséges. Ezzel szemben a tervezet alapján a 25 képviselőjelöltnek fejenként összesen legalább 37 500 érvényes ajánlást kell összegyűjtenie.
A hatályos törvény azonban – a látszat ellenére – sem sokkal kedvezőbb a tervezettnél. A parlamentbe jutáshoz ugyanis szinte bizonyosan nem elegendő, ha egy párt csupán az országos lista állításához szükséges minimumkövetelményt teljesíti. Ellenkezőleg: az utóbbi választások eredményei azt mutatják, hogy a parlamentbe saját jogon azok a pártok juthattak, amelyek minden megyében és a fővárosban is képesek voltak területi listát állítani. Ehhez minimum 48 képviselőjelöltre, összesen 36 000 érvényes kopogtatócédulára volt szükség.
Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy az ajánlócédulák számának emelése, valamint az országos lista állításához szükséges föltételek szigorítása bár nem kedvez a kisebb parlamenti pártoknak, de még az LMP esetében sem állítható, hogy ez a feltétel a parlamentbe jutását szinte reménytelenné tenné: az LMP pedig 92 körzetben (nagyjából tehát 46 leendő körzetben) tudott jelöltet állítani, amihez minimálisan 69 000 érvényes ajánlócédula leadása volt szükséges. Az új szabályozás révén az amúgy is jelentős hátránnyal induló parlamenten kívüli pártok, valamint az esetleges új politikai formációk kerülhetnek rendkívül nehéz helyzetbe.
Az új rendszer legjelentősebb újítása kétségtelenül a kompenzáció nélküli egyfordulós választás bevezetése. A kompenzáció megszüntetésével a rendszer látszólag tisztábban vegyes lesz, hisz a pártlistákra leadott szavazatarányokat nem módosítják a vesztes egyéni képviselőkre leadott töredékszavazatok, az egyéni körzetek jelentősége viszont megnő, a győztes tényleg mindent visz. Hozzá kell tennünk azonban, hogy az új rendszer nem létrehozza, csupán növeli a jelenlegi rendszer aránytalanságait. Ne feledjük: a Fidesz 2010-ben a listás szavazatok 53%-át, az MSZP 1994-ben 33%-át kapta, ám – az egyéni körzetekben elnyert mandátumoknak köszönhetően – végül a mandátumok 68, illetve 54%-át szerezte meg. Az elvégzett modellszámítás alapján az új rendszerben ma Orbán pártja több mint háromnegyedes többséggel rendelkezne az Országgyűlésben (Szalay Tamás Lajos: Mekkorát nyerne a Fidesz az új választási rendszerben?, Népszabadság, 2011. július 13.). Az új rendszer tehát még az eddiginél is jobban preferálja a győztes, s bünteti a vesztes pártokat. Utóbbiak között azonban a kis pártok lehetnek a változtatás igazi vesztesei, de nem elsősorban a megnövekedett aránytalanság, hanem a második forduló eltörlése miatt. Az egyfordulós rendszer ugyanis megszünteti azt a lehetőséget, hogy a kis pártok jelöltjeire szavazók – eredménytelen első forduló esetén – érvényesíthessék másodlagos preferenciájukat. A kormány leváltását elsődleges célnak tekintő pártoknak tehát még a választás előtt kell szövetkezniük. Ez hosszabb távon a kis pártok identitásvesztésével járhat.
Összességében azt mondhatjuk, hogy a tervezett választási rendszer bár valóban a jelenlegi „lebutított változata”, de a lebutítás célirányos. A változtatások miatt minden bi zonnyal tovább csökken a választáson induló pártok, szervezetek száma, s valódi támogatottságuknál a kis pártokat rosszabb, a nagy pártokat, különösen a legtöbb egyéni körzetben mandátumot szerző nagy pártot lényegesen jobb helyzetbe hozza. Ennek következtében, mint arra több elemző rámutatott, az új rendszerben nemcsak az abszolút, de a kétharmados többség megszerzése is könynyebb lehet. Ezzel együtt a tervezett rendszer apropóján bojkottot hirdetni nemigen érdemes, különösen hogy a jelenlegi rendszert 20 éve minden politikai erő elfogadta. Az új választójogi törvény – amennyit ismerünk belőle – nem a Fidesz, hanem a mindenkori győztes párt túlreprezentáltságát eredményezné. Nincs olyan szisztéma, amelyben ma ne a Fidesz nyerne, de olyan sincs, amely révén – tiszta választások esetén – egy népszerűtlenné váló Fidesz hatalomban tudná tartani magát.
A szerző az Egyensúly Intézet elemzője
Mindennek van határa. Az aránytalanság elfogadható mértékének is. A jelenlegi választási rendszer, kivált hogy valóban konszenzussal fogadták el, még innen van ezen a határon. Az Áder János által bemutatott rendszer, kivált hogy kizárólag a Fidesz fogadja el, szerintem már túl van rajta. A Fidesz 1990-ben egy-két megyében csak az utolsó pillanatban, a legnagyobb nehézségek árán tudta össze szedni a listaállításhoz szükséges ajánlócédulákat. Az általa most kiötlött feltételek szerint nem tudta volna. A KDNP öt megyében nem is tudta. Mégis bejutott az Országgyűlésbe. Ezek a pártok kormányozzák ma az országot.
Révész Sándor
