Réthelyi bácsi

Ha valóban a Réthelyi Miklós vezette Nemzeti Erőforrás Minisztérium felel a nemzet erőforrásaiért, akkor nem lehet büszke, mert ezek a források – pedig nagy a spenóttenger! –nincsenek túl izmos állapotban.

Fő erőforrásunk például – ez persze Réthelyi urat csak közvetve érinti –, Matolcsy György, az eleven atomreaktor most csodálkozva nézi szemüvege fölött, hogy még a Fidesz-sajtó is gazdaságpolitikai bukásról cikkezik, de hát istenem, ilyenek ezek, ilyen álnokok, hátba szúrók, meglehet, hogy Matolcsy György Réthelyi tanár úrhoz fordul segítségért, mert csak kéne már egy ágy valami jobb szanatóriumban, kiheverni a forradalmi időszak fáradalmait. Igen ám, de Réthelyi tanár úrnak ehhez Szócska Miklóshoz kell fordulnia, aki a kórházakkal hadakozik, mert azok a fránya intézmények épp most kezdik el követelni, amit a Fidesz ellenzékben megígért nekik, csak azt akkor elfelejtette hozzátenni, hogy honnan lesz rá pénz, mert több-biztosítós egészségügyet már nem lehet csinálni, a vizitdíjat kiikszelték, hát jó az Isten, jót ád, csakhogy, bár igaz, hogy a „semmiből legyen valami” trükkje egyszer már bejött a teremtőnek, azok a napok annyira elfárasztották, hogy a hetedik nap nem volt elég a pihenésre, a magyar egészségügy megsegítéséhez pillanatnyilag nincs elég ereje. Ráadásul Szócska Miklósnak is megvan a maga baja a Fidesz erős embereivel, azon gyűrik egymást, hogy a Semmelweis Terv fölülírható-e a Széll Kálmán Tervvel, egyáltalán, kinek a terve gyűri alá a másikét, és még ott vannak azok a heves rezidensek is, akik csak nem akarnak érteni a szóból.

Matolcsy György most, híveitől megcsalatva, talán már a Réthelyibirodalomhoz tartozó Hoffmann Rózsához is fordulhatna enyhülést keresve, aki kereszténydemokratához illő alázattal tűri, hogy minden előterjesztését visszadobják, Orbán Viktor leüvölti a fejét, de nem, ő csak halad a maga útján, végigjár minden stációt, és most mindenki vakarhatja a fejét, hogy ha egyszer államosítják az oktatást, akkor miért vehetik vissza az iskolájukat az önkormányzatok, szóval legalább akkora a káosz, mint szegény Szőcs Gézánál, aki állítólag a miniszterelnök feleségének szakácskönyvére pazarolta tehetségét, igaz, az legalább államtitkári posztot ért, és tényleg, mekkora érzés lehet viaskodni egy eleven Andy Vajnával a fimpénzekért, csak épp filmek nincsenek, viszont káosz az van, káosz mindenütt, rájuk omlik az egész, amit még ellenzékben vakoltak, ránk omlik minden, de legalább az vigasztaló, hogy Réthelyi Miklósnak az övéi közül a szociálpolitikáért és a sportért felelős államtitkárságokkal nem kell foglalkoznia, mert azok aztán úgysem csinálnak semmit, szerencsére.

De akkor mit csinál Réthelyi Miklós, ez a tisztességben megőszült professzor, akit valószínűleg csak azért nevezett ki a kormányfő, mert egy jó szándékú bácsi, és ezért senkinek nem esik jól bántani? És tényleg nem is bántja senki, csak az övéi alázzák nap mint nap, rögtön itt van például ez a kedves, tisztelettudó fiú, Orbán Viktor, aki egyébként az új alkotmányban rögzíttette fundamentumként az idősek védelmének szükségességét, márpedig ő komolyan veszi az ilyesmit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.