A kisebbség is kapitalizmusban él, vagy nem?
A nyári hónapokban a vajdasági magyarság közéletében számos kényes kérdést megvillantó vita folyt a Magyar Nemzeti Tanács ösztöndíjprogramjáról. A magyar kormány bőkezű támogatásának köszönve (650 ezer euró) ugyanis 500 vajdasági magyar elsőéves egyetemista nyerhet havi 130 euró ösztöndíjat, ha szerbiai felsőoktatási intézményekben kezdik stúdiumaikat. Az egyébként hasznos kezdeményezésről a vitát a Magyar Nemzeti Tanács pontozási rendszere robbantotta ki: külön magas pontszámot kapnak azok a jelentkezők, akik feliratkoztak a kisebbségi választói névjegyzékre. A pályázati mércék szerint ez 25 pontot tesz ki, ami szinte behozhatatlan előnyt jelent.
Miről is van szó? Arról, hogy ki a magyar. Vajon elegendő-e, hogy magyar az anyanyelve, magyar kulturális hagyományokra támaszkodik és magyar középiskolát fejezett be, vagy pedig ennél több szükséges: a választási névjegyzékre való feliratkozás? Széchenyi sokat töprengett ezen, de eszébe sem jutott ilyesféle válasz. Arról van ugyanis szó, hogy a szerbiai kisebbségi törvény előírja a kisebbségi nemzeti tanácsok közvetlen és titkos megválasztását azzal a feltétellel, hogy a kisebbségi választópolgárok ötven százaléka plusz egy személy feliratkozik a választási listára. A törvény mindmáig érvényes paragrafusa szerint a feliratkozás úgy történik, hogy a kisebbségi polgárok személyesen jelentkeznek az illetékes önkormányzati irodákban.
Valami oknál fogva azonban a kisebbségi miniszter, akinek a pártja a Vajdasági Magyar Szövetséggel tartományi szinten koalícióban gyakorolja a hatalmat, köztársasági szinten pedig a VMSZ támogatja kormányát, szóbelileg elrendelte, hogy összeírók is vállalhatják ezt a feladatot, s ennek következtében a VMSZ megszervezte az összeírást, ami a többi kisebbségi vajdasági magyar párt részéről heves ellenkezést váltott ki, mivel ezzel egy párt hatalmas adatbázishoz jutott. A kormányzat azonban a koalíciós béke megőrzése érdekében nem vette tudomásul az ombudsman figyelmeztetését.
Az összeírók 140 ezer magyar választópolgárt regisztráltak. A meglepetés viszont az, hogy ebből mindössze 70 ezer magyar állt az urnák elé. Ez megdöbbentően alacsony szám, ha tudjuk, hogy az egész Kárpát-medencében egyöntetű álláspont szerint a kisebbségi autonómia a „megmaradás záloga”. Bár a Magyar Nemzeti Tanács inkább az autonómia csíráját, mint a tényleges politikai autonómiát jelképezi, mégis megdöbbentő a szerény részvétel. Ahelyett, hogy ennek magyarázatát kiderítették volna, óvatosan a szőnyeg alá seperték. Az összeírás mellékzöngéje, hogy tiszteletdíjas összeírók természetszerűen a nagyobb fürtökben élő magyarokat írták össze, ez volt a könnyebb út, tehát háttérbe szorult a szórvány.
Erre az alapra épült az említett ösztöndíj meghirdetése. A sajtóbeszámolók szerint a média sem tudta sikerrel népszerűsíteni az ösztöndíjprogramot, ami jórészt az eddigi kisebbségi médiastratégiával magyarázható. Az elmúlt évtizedben ugyanis 11 helyi kisebbségi rádió magyar nyelvű műsora szűnt meg, a vajdasági közszolgálati rádió- és tévéműsorok pedig – főleg a szórvány egy részében – nem láthatók és hallhatók. A vajdasági magyar napilap, a Magyar Szó, óriási terjesztési gondokkal küzd, s ezért nem jut időben a szórványok lakta kisebb településekre. Sokan tehát nem értesültek a pályázatról. Ehhez járul még az is, hogy 100 ezer magyar választópolgár úgy érezte, hogy gyermeke eleve hátránnyal indul a pályázaton és ezért nem is indult.
A szerbiai esélyegyenlőségi biztos rámutatott a pályázat diszkriminatív jellegére, és utasította a Magyar Nemzeti Tanácsot, hogy változtasson a feltételrendszerén. Pontosabban, az esélyegyenlőségi biztos nem azt kifogásolta, hogy az ösztöndíjat magyaroknak ítélik oda, hanem a választási listára való feliratkozásból eredő 25 pontos előnyt.
A szórvány életét, továbbtanulási lehetőségeit nemcsak ezek a kritériumok csökkentik, hanem az új oktatási intézmények telepítési stratégiája is. Így például tehetséggondozó gimnáziumokat létesítettek Szabadkán és Zentán, pontosan ott, ahol már léteztek magyar tannyelvű gimnáziumi tagozatok, ennek következtében Szabadkán is, Zentán is gyakorlatilag két-két magyar tannyelvű gimnázium működik. Magyarán Szabadkán, ahol 54 ezer és Zentán, ahol 20 ezer magyar él, két-két gimnázium létesült, ami még anyaországi viszonylatban is kiugró teljesítmény, miközben a szórványban a szülők szerb tannyelvű középiskolába íratják gyermekeiket, mert a közelben nincs megfelelő magyar középiskola. Ezt a koncentrációt nem képes korrigálni a diákok átköltözése Szabadkára vagy Zentára, mivel ezzel nem pótolható az, ami a kisebbségiben fontos, a helyi értelmiségi körök kialakulása. Ugyanazt jelenti a 11 vidéki magyar rádióműsor felszámolása is, amit nem pótolhat, hogy Szabadkán a magyar nyelven is működő közszolgálati rádió mellett a magyar állam folyamatos támogatásával helyi privát, magyar nyelven sugárzó kereskedelmi adót telepítettek.
Mindezt bonyolítja a nyílt titoknak számító tény is, hogy az említett tehetségápoló gimnáziumok diákjainak óriási többsége Magyarországon folytatja az egyetemi tanulmányait, ahonnan a diplomázott egyetemisták 80-85 százaléka nem tér vissza szülőföldjére. Nem tér vissza, még akkor sem, ha talál megfelelő munkahelyet, hiszen a szerb nyelv hiányos ismerete ellehetetleníti, hogy vegyes környezetekben vállaljanak munkát. A határon túli egyetemisták ösztöndíjazásával megbízott Balassi Intézet értékelése szerint eddig a vajdasági magyar diplomázottak nagy többsége Magyarországon maradt, újabban Magyarországot inkább ugródeszkának tekintik a Nyugat felé. Kiderül tehát, hogy a tehetségápoló gimnáziumok a nyugati cégek agyelszívó csápjai lettek.
Az fő gond azonban abban a nyilatkozatban fedezhető fel, amelyet az MNT elnöke adott az esélyegyenlőségi biztos álláspontjára. Közvetve elismerte a pályázati feltételek diszkriminatív jellegét, aminek azonban ez esetben nincs jelentősége, mert az 500 ösztöndíjra eddig csupán 390-en jelentkeztek. Tehát ha az utolsó napokban akad még 110 jelentkező, akkor sem lesz senki diszkriminálva, hiszen pontszámától függetlenül mindenki elnyerheti az ösztöndíjat. Szerencsés végkifejlet, gondolhatjuk, de a kérvényezők szerény száma elgondolkodtató. Hogyan lehetséges ez az „aluljelentkezés”, amikor a szerbiai ösztöndíjakat általában a „túljelentkezés” jellemzi? A kérdés azért is jogos, mert az ösztöndíj összege szerbiai viszonylatban nem csekély.
Szándéka szerint az ösztöndíjazási program emelni kívánja a vajdasági magyarság képesítési szintjét. Ez mindenképpen jogos, hiszen a lakosság arányszámához mérten a magyarok aránytalanul kis számban folytatják egyetemi tanulmányaikat. Vajdaság lakosságának 15 százaléka vallja magát magyarnak, ám a vajdasági egyetemeken és főiskolákon tanuló diákok száma 7 százalék körül mozog. Ez a szám évről évre csökken. Igaz, a képet legalább statisztikailag módosítja a tény, hogy a vajdasági magyar egyetemisták mintegy 35 százaléka Magyarországon tanul, megközelítőleg kétharmaduk kisebbségtámogatás címén magyar állami támogatással, de ez csak statisztikailag javít a helyzeten, mivel többségük nem tér haza, úgyhogy a vajdasági magyar közösség évente megközelítőleg 300 diplomás szakemberről mond le.
A megdöbbentő aluljelentkezés tehát arra figyelmeztet, a meghirdetett ösztöndíjak esetleg némileg javítják a fennálló állapotokat, de lényeges javulást nem hoznak. A szándék jobb, mint az eredmény. Ahhoz, hogy a teljesítmény összhangba kerüljön a szándékkal, a kisebbségi közösségben más, alapvető változtatásokra is szükség lenne. Nemcsak a szórvány esélyein kell javítani, hanem változtatni kell a jelenlegi kisebbségi centralizmuson is. Ezen túl fel kell mérni, hogy a jelenlegi nemzeti retorika mennyire hatásos. Mert azért mégis megdöbbentő, hogy éppen azokban az évtizedekben fokozódik a magyar kisebbségek népességfogyatkozása (erről szólnak a most folyó népszámlálási adatok vagy előrejelzések), amikor a nemzeti identitásvédelem lehetőségei sokkal jobbak, mint bármikor. Fel kellene tárni, hogy mely ponton váltak meddővé a hagyományos identitásvédelmi jelszavak, és az új többpártrendszerű, szabadpiaci, demokratikus, hozzátenném, kapitalista rendszerben milyen új kisebbségi stratégiák szükségesek.
