Zár a rendszer

Pikáns a helyzet: egy független hatalmi ág a másik segítségét kéri, hogy a harmadik által teremtett alkotmányellenes helyzetet megszüntessék.

A parlament – alkotmányügyi bizottságának utóbb alkotmánybíróvá avanzsált elnöke által jegyzett javaslata alapján – jó pár, sokak szerint az alaptörvénnyel és nemzetközi szerződésekkel is ellentétes rendelkezést csempészett be a büntetőeljárási törvénybe. A Legfelsőbb Bíróság elnöke emiatt az Alkotmánybírósághoz fordult.

Nincs ezzel baj, mert jogállamban így működik a fékek és ellensúlyok rendszere. Erről szól a hatalommegosztás, hiszen a független hatalmi ágak dolga az is, hogy egymás melléfogásait korrigálják. Ha meg valamelyikük túlhatalomra törne, a másik visszatartaná. És éppen ettől érdekes a helyzet. A fülkeforradalom ugyanis mintha elsöpörte volna a hatalommegosztás klasszikus montesquieu-i elvét. A kétharmados többség mára szinte az összes, eddig többé-kevésbé független szervezetet maga alá gyűrte. A gépezet zavartalan működését már csak néhány porszem zavarja. Az egyik a főbíró. Pedig először úgy tűnt, jóban van a hatalommal: zömében az általa készített javaslatnak megfelelően szabták át a bíróságok igazgatási rendszerét. Így alaposan kibővítették az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének jogosítványait, s ezzel mintha éppen Baka Andrást akarták volna helyzetbe hozni.

Azután nyilván rájöttek, hogy egy autonóm személyiség meg egy auto nóm szervezet nem illik az együttműködés nemzeti rendszerébe. Attól kezdve Baka mondhat, amit akar. Hiába figyelmeztetett, hogy alkotmányellenes a 2006-os zavargások szereplőinek menlevelet ígérő –ugyancsak Balsai-féle – semmisségi törvény, hogy aggályos a 62 évnél idősebb bírák azonnali nyugdíjazása. Nem hallgattak rá, a főbíró meg beletörődött ebbe. A büntetőeljárási törvénynek a gyanúsítottak jogait csorbító, a bíróságok függetlenségét sértő módosítása viszont kicsapta nála a biztosítékot. Ez újabb ok lehet arra, hogy jövőre menesszék. Ez történik, az valószínű. A bíróságok meg – hogy még jobban zárjon az együttműködés rendszere – mennek vissza az igazságügyi tárca alá. A főbíró ezután már nemigen szalad az Alkotmánybírósághoz.

Azt sem tudni, lenne-e értelme efféle lépésnek. A testület ugyanis egy másik porszem, amely zavarhatja a nemzeti gépezet működését. Az alkotmánybírák egyszer már kaptak is intőt, amikor a „pofátlan” végkielégítések 98 százalékos büntetőadója kapcsán nem álltak be a sorba. Majd a miheztartás végett a parlament sietve választott még öt új tagot – van köztük pártpolitikus, a halálbüntetés eltörlését ellenző jogtudós és Fidesz-közeli ügyvéd is –, akiktől nyilván a nemzeti együttműködés kiteljesítését, a kormánynak tetsző döntéseket várnak.

Van azonban bizonyos kockázat is ebben: egy korábbi Fidesz-kormánytag alkotmánybíróként független jogtudóssá változott át, s igen éles hangon kelt ki a visszamenőleges hatályú törvénykezés ellen. Lehet, hogy másokkal is törököt fogtak? Akkor fékként és ellensúlyként legalább egy porszem marad.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.