Hamlet apja gyilkosát: Claudiust csalja a gyilkosság színészek általi ismételt eljátszásával az egérfogóba, Agatha Christie darabja a behavazott és megközelíthetetlen fogadóban hasonlóan jut el a végkifejletig.

A mostani egérfogó a kormányra vár. Maga sétált bele. A drámai helyzet egyszerűen felrajzolható. A Merkel–Sárközy-paktum óta mindenki tudja Európában, hogy – egyelőre csak tervezett EU-szankcióként ugyan – az az ország, amelyik nem csökkenti költségvetési hiányát, nem igyekszik kikerülni a túlzottdeficit-eljárás (EDP) hatálya alól, minden bizonnyal elveszíti jogát, hogy az uniótól származó támogatást, a Kohéziós Alap vagy a Strukturális Alap pénzeszközeit használja fel. A magyar kormány Új Széchenyi Terve az unió pénzére épül. Ha kegyenceit részesíteni akarja ebben a főnyereményben, ha marketingfogásként használni akarja az Új Széchenyi Tervet, akkor a költségvetés hiányának csökkennie kell. Az államháztartás hiányának csökkenése a bennünket finanszírozó befektetők (a napi egy dollárból élő és annak felét megtakarító kínaiak) számára is fontos üzenet. Nem véletlen, hogy az elmúlt hetekben a csődveszély nagyságát jelző ún. CDS-mutatónk a márciusi 250 pont után újra 400 pont körül áll. Másfelől a gazdaság növekedése megállt, részben azért,mert a kormány a költségvetési konszolidáció terhét azokra rakta, akiktől a növekedés függ (bankok, telekommunikáció, gyógyszeripar, energiacégek); részben azért, mert az európai konjunktúra, így a magyar export üteme mérséklődött. Ha a növekedés mérséklődése miatt kieső költségvetési bevételek visszaesése a hiányt „váratlanul” növeli, a tervezettnél nagyobb hiányt vagy adóemeléssel (tovább mérsékli a növekedést és a bevételeket), vagy kiadáscsökkentéssel kell orvosolni (tovább mérsékli a növekedést és a bevételeket). A hólabdaszerű folyamat végén a kormány besétál az egérfogóba. Vele együtt mi is.

A költségvetés hiánya azért nőtt csillapíthatatlanul, mert a kormány elhitte, hogy az egykulcsos adó bevezetése, az adócsökkentés miatt növekvő háztartási jövedelmek növekvő fogyasztást, és ezzel a belső motorok által fűtött, nagyobb növekedést idéznek elő. Az egykulcsos adó azonban a lakosságnak csak a legjobban kereső 20%-a számára teremtette meg a jobblét alapjait, akik emiatt nem esznek egy helyett három szelet rántott húst, inkább elmennek kocogni (hogy lefogyhassanak) az Antillákra. A nagyobb fogyasztás emiatt nem belföldön, hanem külföldön következik be (import), de még ők is inkább devizát, így svájci frankot vásárolnak (felhajtva annak árát), azaz megtakarítanak, mert nem bíznak a kormány gazdaságpolitikájának eredményeiben. Az egykulcsos adó miatti 500 milliárdos lyukat a kormány idén a magánnyugdíjvagyon lenyúlásával stoppolta be, de a lyuk máma is hasad tovább, meg jövőre is, amit bármennyire fúj is: a keleti Széll mégsem foltoz be. A nyugati szelet meg kiebrudalták, így sem az IMF készenléti hitele vagy elővigyázatossági megállapodása, sem az Európai Unió sietős segítsége nem áll rendelkezésre. A baj nem az, hogy a kormány van bajban (egérfogóban), hanem az, hogy mi is.

A szerző közgazdász