Ha valakinek kétségei voltak arról, hogy nem létezik A kapitalizmus, olvassa el Alan Greenspan minapi nyilatkozatát. Igen, ő volt 1987 és 2006 között az Egyesült Államokban a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve kormányzótanácsának elnöke. Az egyik legnagyobb – ma már erősen vitatott – tekintélyű és hatású bankár, aki szerint „a pénzpolitika nem gyakorlati tudomány, hanem művészet”.

Egy keddi washingtoni pódiumbeszélgetésen nem épp művészi eleganciával, de racionalitásba csomagolt kegyetlenséggel azt mondta: az euró összeomlására számít, s úgy gondolja, hogy az amerikai gazdaság nehézségeit is az euró okozza, mert szétfeszíti a bajba jutott tagok megsegítésének kényszere. A dotkomlufi 2000-es kipukkadásának valamikori szemlélője szerint mindenről Európa tehet – az euró övezeti válságról, ami miatt visszafogják kiadásaikat az amerikai fogyasztók, ami miatt tartózkodnak a létszámbővítéstől az amerikai vállalatok. Mindez azért is fontos – mondja Greenspan –, mert a világgazdaság rendkívül erősen összefonódott rendszerré alakult, az amerikai export húsz százalékát például az euróövezet szívja fel.

Greenspan szavai egy amerikai tőkés szavai. Olyan tőkés szavai, aki képtelen megérteni az európai demokráciák döntési mechanizmusait, ezek lassúságának történeti okait, aki nem látja be az egyéni és társadalmi szolidaritás európai hagyományainak erejét, nem látja azt a folyamatot, amelyben kínkeservesen újjászülethet az európai kapitalizmus, egy az amerikaihoz mérten más kapitalizmus, amely persze lényegét tekintve ugyanolyan, mint kegyetlen testvére, miközben ismét csak lényegét tekintve teljesen különbözhet is majd tőle.

Ez a tulajdonság pedig éppen a közösségen belüli szolidaritás. Annak belátása, hogy a földrésznek vagy együtt van jövője, vagy sehogyan sincs. Ennek a gondolkodásnak a mind mélyebb gazdasági és politikai integráció közös szabályainak számonkérése épp úgy része, mint a szolidaritás – nemcsak az európai polgárok, hanem az országok között is. Az az Európa, amely lekaszabolja magáról saját kényelmetlen peremvidékét, darabokra hulló skanzenné lesz a világgazdaság perifériáján. Ebből a gazdasági racionalitáson túlmutató etikai parancsból Greenspan (sem) ért semmit.

A baloldali elkötelezettségű olasz filmrendező, Pier Paolo Pasolini 1968-as Teorémájában trancsírozta a kérdést: le lehet-e vetkőzni az osztályhelyzetet, vagy aki burzsoának született, az is marad erkölcstől, tisztességtől függetlenül. A válasza akkor nagy tépelődés közepette határozott nem volt.

Azóta nagyot fordult a világ. A párizsi Le Nouvel Observateur híre: francia szupergazdagok egy csoportja – meghallva talán Warren Buffet és Soros György hangját az óceánon túlról – javasolta, az adósság leküzdéséhez dolgozzon ki a kormány speciális adózási rendszert, amely szerint vagyonuknak megfelelő mértékben járulhatnak hozzá a közös terhek csökkentéséhez. Gyanítom, Greenspan tágra nyílt szemekkel olvassa ezt. Filantrópiából még nem épült szilárd gazdasági-társadalmi rendszer. A belátás kevés. Az élhető élethez is csak az első lépés. Amellyel viszont – mint tudjuk – minden út kezdődik.