Most, hogy Kövér László házelnök lebatukánozta Gyurcsány Ferencet, hogy ezzel is illusztrálja így, az államalapítás ünnepén, hogy nekik a tatárjárás utáni újjáépítés a fő feladatuk, és ennek az irgalmatlan erőpróbának meg is felelnek; most, hogy Tállai Andrásnak, a Belügyminisztérium államtitkárának Szent Istvánról az jutott eszébe, hogy földünkre szemet vetnek a gazdag nyugatiak, amiről nekünk meg az jut eszünkbe, hogy mi lesz ebből, hiszen épp ez a Tállai András kezdeményezi a magyar iskolarendszer államosítását, egységes tankönyvekkel, egységes tantervvel, mit fognak ezek tanítani, édes istenem?; most, amikor Hoffmann Rózsa kereszténydemokrata államtitkár arról értekezik, hogy az ilyen kitüntetett pillanatokban, „megszüntetve az egyensúlyhiányt önmagunkban és az egész emberi világunkban, mindannyian átélhetjük az egység örömét”, amire azért mégiscsak fölkapja a fejét az ember, ej, mi a szösz, ezt aztán jól odatette az államtitkár asszony, de mégis, mi a fészkes fenét akart mondani?; most, hogy csodálattal adózunk Kósa Lajos elszántságának éppúgy, mint szellemi képességeinek, miután azt fejtegette, hogy „azt a Szent István által alapított keresztény Magyarországot szervezzük újra, amit őseink”; szóval most, hogy ezek a nemes, előremutató, véletlenül sem az ország kettészakítására – vagytok ti, gaz, lókötő ellen, szemben velünk, nemes, befogadó lelkekkel – utaló gondolatok elburjánzásának lehetünk szem- és fültanúi, halljuk meg a remény szavát is.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes ugyanis az ő hazai közegében, Veszprémben valóban István királyról és az ő dilemmáiról szólt, és igazolta, hogy Istvánról lehet méltón is beszélni. Navracsics ugyanis azt fejtegette, hogy István nagy tette nem az államalapítás volt, hanem az, hogy a Nyugatot választotta a Kelettel szemben. A miniszterelnök-helyettes megemlítette azt is, hogy ez a dilemma végigvonult a magyar történelmen, és az igazán nagyok mindig a Nyugatot választották.

Meglehet, Navracsics Tibor nem akart aktuálpolitikát sűríteni mondandójába, azt meghagyta remekbe szabott politikustársainak, mégis, azzal, hogy csak egy történelmi helyzetet elemzett, föladta a leckét a ma politológusainak, akiknek talán eszükbe juthat Orbán Viktor minapi laza gondolatmenete a Nyugat alkonyáról, és elmerenghetnek azon, hogy hoppá, talán új erőtér alakul a kormányon belül Navracsics Tibor körül, nevezzük őket a józanok társaságának. Persze az is lehet, hogy nincs semmilyen erőtér, lehet valaki egész egyszerűen csak értelmes, ami, ha felfigyelünk például Kósa Lajosnak arra a mondatára, hogy az akkori ellen Bizánchoz futott, a mostani meg Brüsszelbe (és István vajon merről kért segítséget, tisztelt polgármester úr, és kik ellen?), rögtön fölértékelődik és e közegben már-már valamiféle daccá nemesül a tiszta gondolat, szóval, szegény Navracsicsnak nem árt vigyáznia.