Kukoricásban

Előfordul időnként, hogy egy tévériporter nemcsak riportja szereplőit, hanem nézőit és főnökeit is beviszi a kukoricásba. Kellemetlen, ha egy hiteles csatorna hiteles riportműsorának feddhetetlen múltú riporterével kapcsolatban merül fel a gyanú, hogy szándékosan félrevezette a nézőit, s valós lopásként adott közre egy megrendezett jelenetet. Nem szükséges igazságot tennünk az ügyben, azt megtette maga a TV2, amikor elbocsátotta Barczai Gabi riportert.

Sajnos azonban a csatorna előbb magyarázkodott, kikérte magának a gyanúsítást, aztán vizsgálódott, s csak akkor alkalmazta a szankciót, amikor már saját, s az eset más szereplőinek nyilatkozatai között akkora ellentmondás feszült, hogymaguk is a kukoricás kellős közepén érezték magukat. E néhány nap ellentmondásai miatt a nézőben joggal merülhet fel, hogy ez talán nem is egyedi eset – e gondolat pedig hatalmas károkat okoz a csatornának, s presztízsveszteséget az újságírószakmának. Ez nyilvánvaló – csak épp nem Magyarországon.

A pár napos kínos magyarázkodás annak is jele volt, hogy a riporter, a főszerkesztő, a műsorvezető s az ő főnökeik mintha nem tulajdonítanának kellő jelentőséget annak, hogy a nézők bizalma vagy „hiszékenysége” mekkora hatalmat ad a kezükbe, s hogy szavuknak akkor is súlya van, amikor oknyomozásnak álcázott szórakoztató riportműsort készítenek. Ha a kukoricalopós jelenetnél feltüntették volna, hogy a vetített kép csak illusztráció, nem bocsátottak volna el állásából egy mozgássérült embert, másik három napjait pedig nem tenné tönkre az ellenük indított vizsgálat és a falu haragja, ráadásul saját újságírói hitelükön sem esett volna nyílt seb. Azt kell azonban hinnem, hogy ők maguk sem tulajdonítanak különösebb fontosságot szavaiknak.

A „riporter” kirúgásának erkölcsi értékét az is csökkenti, hogy csak ebben a minőségében van egyedül, világképét, mentalitását illetően azonban nem. Ott van például Papp Dániel kollégája, aki nagyon kevéssel azt követően lehetett amagyar adófizetők által finanszírozott médiumok hírfőnöke, hogy kiderült: meghamisította Daniel Cohn-Bendit EU-s politikus sajtótájékoztatóján történteket.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök hitelességében megkérdőjelezhetetlen szóvivője pedig akkor adta elő a „miniszterelnökünk mindig ott van a vártán és keményen dolgozik” jelenetet, amikor Orbán Viktor épp Angliában pihent hitvesével. Saját bőrünkön érezhettük már, hogy Szijjártó szavai a forint árfolyamát is képesek befolyásolni, így gondolhatjuk, hogy a szóvivő szavahihetősége nemzetgazdasági szempontból is érték, mégsem hallottunk arról, hogy e malőr miatt Orbán megfeddte volna Szijjártót, vagy bárki elnézést kért volna a választóktól. Hogy e történetek között van-e bármilyen ok-okozati összefüggés, döntsék el önök.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.