A Népstadiont megálmodó elei még azt gondolták, népnyúzott tanoncból proletárdiktáló ipari tanulóvá avanzsálva automatikusan osztályöntudatot is nyer a fiatal. Czombának meg az a meggyőződése, hogy ha megszabadítják a tanulás terhétől a gyerekeket, azzal varázsütésre sikeressé teszik a szakképzést.

Hát nem. Amit szakképzési koncepció címén közzétettek, abból egyelőre két dolog derül ki: egyrészt hogy a fő cél nem más, mint a költségek radikális csökkentése, másrészt hogy a mélységesen diszkriminatív átalakítást ha törik, ha szakad, egyetlen tanév leforgása alatt meg akarják valósítani. Mindkét cél rémületes. Abban a társadalomban, ahol az utóbbi két évtizedben az alapképzés elnyújtása, sőt a tényleges pályaválasztás határidejének az egyetemig való kitolása volt az esélynövelést célzó alapelv, most a tizennégy évesekről fogják holmi kompetenciamérések alapján eldönteni, hogy érdemesek-e érettségit adó iskolára, vagy a szakképzésben a helyük. Ma, amikor a várható élettartam megnőtt, s ezzel összefüggésben az emberek a legtöbb fontos döntést később hozzák meg, mint húsz–ötven évvel ezelőtt, nálunk gyermekkorúak sokaságáról fogja kimondani az állam, milyen lesz a későbbi életük. Ami egyszerűen erkölcstelen.

Erkölcstelen, de nagyon is lehetséges. Mert bár egy társadalmilag és az egyén szempontjából is hasznos oktatási rendszer kialakításához, a működő szakképzés felépítéséhez egy évtized is kevés lenne, egyetlen tanév alatt is rengeteg mindent lehet tenni. Be lehet zárni a tanműhelyeket, kizavarva a diákokat az iparba: az nem szükségszerű ugyan, hogy aki ért valamihez, az tanítani is tudja, de az ingyensegédmunkás mindig jól jön. Központosítani is lehet az iskolákat: felszámolni nem nehéz a kimaradtakat , a diákok meg – jellemzően a leszakadó térségek szegényebb családjaiból – majd biztos eljutnak valahogy a megmaradó kevés tanintézménybe iskolabuszok nélkül is. Növelhetők az osztálylétszámok, csökkenthető a tanárállomány, rövidíthető a képzés ideje – az ellenkező irányú folyamat csak más kormányzása idején kívánatos a Fidesz–KDNP-nek.

Czomba államtitkár nyugodt lehet: az úgynevezett átalakítást 2012 szeptemberére meg lehet valósítani. Nem árt viszont, ha eszébe idézi a Népstadion szocreál szoborkertjének históriáját. 1953-ban határozták el, hogy alumíniumba öntik a kor ideálját, a dolgozó-sportoló ifjúságot a nagy aréna diadalmasnak tervezett felvonulási útja mellett. Öt évvel később, mire a szobrok elkészültek, már annyira szégyenletesnek tűnt az egész, hogy még az ünnepélyes avató is elmaradt.