Ez így is lesz, ha Orbán Viktornak igaza van. Orbán Viktor Szijjártó Péter hangján azt állította: „Senki nincs abban a helyzetben semMagyarországon, sem azon kívül, hogy megkérdőjelezze a magyar emberek akaratát.” Ha senki nincs abban a helyzetben sem Szlovákiában, sem azon kívül, hogy megkérdőjelezze a szlovák emberek akaratát (reméljük, hogy van), akkormagyar ember az anyanyelvén többet Szlovákiában ügyet nem intéz. A szlovákok ott szinte nem is minősíthető többségben vannak. Akiket meg lehet mozdítani azzal a szívet melengető jelszóval, hogy Szlovákia a szlovákoké, azok elmennek népszavazni, a többi szlovákot nem érdekli a dolog, a kisebbségi jogokért visítozó, elfuserált entellektüelek pedig törpe kisebbségben lesznek még a nemzettestbe befurakodott magyarokkal együtt is.

Ha Orbán Viktor olyan ország többségébe születik bele, melyben van a nemzetállamiság szempontjából kihívást jelentő kisebbség, ő is ilyen népszavazásban gondolkodna. Mert mit kell ehhez gondolni? Csupán két dolgot. 1. A többség mindenre feljogosít. 2. Az állam a nemzeté. Az első pontról szól Orbán kormányzásának egész eddigi gyakorlata. A második pontra épült Orbán alkotmánya, mely nem más, mint a „magyar nemzet tagjai” által tett „nemzeti nyilatkozat”.

A nemzetállami elv szerint a nemzet legfontosabb funkciója az államépítés. A nemzet akkor szabad és létjogosult, ha kiküzdötte saját államát, és annál nagyobb, minél nagyobb, erősebb és nemzetibb az állama. Ha ez így van, akkor a nemzetet és az államot gyengíti minden „belső idegen”, aki állampolgári jogokra tart igényt, holott nem azonosul a nemzettel és annak nyelvével: Szlovákiában vagy, beszélj szlovákul b. meg!

A nemzetállami elv ellentéte a liberális elv, miszerint az államot nem nemzet alkotja, hanem egyenjogú állampolgárok, és az annál erősebb, minél több szabadságot, jogot, kibontakozási lehetőséget biztosít a polgárainak, akik között nyelv és identitás szempontjából nem tesz különbséget.

Hogy egy szlovákot zavar, ha magyar szomszédja magyar nyelven intézi az ügyeit, az a nemzetállami elv szerint magától értetődik, a liberális elv szerint nonszensz.

A XIX. század a fenti két elvet össze kényszerítette. Ebből a kényszerházasságból született a nemzeti liberalizmus, mely nem lehetett elég liberális ahhoz, hogy az ország nem magyar fele a magáénak érezze, és nem lehetett elég nemzeti ahhoz, hogy az országot homogenizálja.

Trianon után nem győzték gyalázni a liberálisokat, amiért a dualizmus idején nem tiporták el eléggé a más nemzetiségűek jogait, a dualizmus fénykorában pedig közveszélyes liberális szélsőségeseknek tekintették és a politikai élet margójára szorították azokat (elsőül Mocsáry Lajost), akik tudták, hogy a történelmi Magyarország csak többnemzetiségű, mai szóval multikulturális államként lehet életképes.

Az antiliberális jobboldal azóta sem jött rá, hogy amikor a „multikultit” gyalázza, akkor azt az Erdélyt és azt a Felvidéket tagadja meg, ahol egyenrangú polgárként élhet magyarul a magyar.