Azt hiányolom, hogy nem látom, hallom nyilatkozni. Na, ez sem igaz így, hiszen láthatom az „övéi” előtt szónokolni, láthatom, amint Brüszszelben megvédi az országot (holott senki sem támadta meg), láthatom ünnepélyes alapkőletételeknél, mint sajátítja ki azoknak a beruházásoknak a beindítását, melyet még az előző kormányok munkájának köszönhetünk.

Nem, nem ezt hiányolom. Azokat a tévéinterjúkat, ahol tisztességes riporteri kérdések alapján képet adna arról, hogy mi miért történik ebben az országban. El tudnék képzelni (nem tudom, mi alapján) nyilvános vitát az ország jelenlegi helyzetéről valamelyik ellenzéki párt vezetőjével. Valamennyire az is megnyugtatna, ha felvázolná a nyilvánosság előtt a miniszterelnök úr, hogy mit is képzel el az ország meg nem oldott legfontosabb problémáiról. Nem, őt ilyen helyzetben nem láthatjuk.

Ennél még rosszabb, hogy első számú „famulusa”, Matolcsy György sem próbálja meg kitölteni az űrt. Annál többet látjuk Orbán Viktor „magyar hangját”, a „mindent tudó” Szijjártó Pétert. Az ő jelenléte olyan az elektronikus sajtóban, mint asztalon az asztaldísz, ha nincs, hiányzik. Az egyre súlyosabb gazdasági és társadalmi kérdések megválaszolására érkeznek azok az államtitkárok, szakállamtitkárok, helyettes államtitkárok (mert ugye van belőlük elég), akik a legtöbb kérdésre betanult paneleket adnak elő.

Dr. Jókai Oszkár Budapest