Bár a Magyar Sziget célja a fesztivál honlapja szerint a „nemzetébresztő keresztes harc”, tehát a „nemzettársakat” hivatott megszólítani, a szervezők megelégedéssel nyugtázzák, hogy a rendezvény Európa legnagyobb „nemzeti fesztiválja”,mindenféle-fajta fajvédő, idegengyűlölő és antiszemita éves dzsemborijává vált. Idén például Sagát, a svéd énekesnőt láthatta vendégül, aki nemcsak a nemzetközi fehér fajvédő mozgalom üdvöskéje (egyes kritikusok szerint: Madonnája), de Anders Behring Breivik, a norvég tömeggyilkos múzsája is.

A Magyar Sziget eme sikere nyilván annak köszönhető, hogy látogatói olyanokat mondhatnak és tehetnek a fesztiválon, amit otthoni környezetükben nem. Még a szélsőségesnek elkönyvelt Brit Nemzeti Párt is azonnal kizárta Hurstot, miután a karlendítéses hír megjelent. A gyűlölet- vagy pontosabban intoleranciaturizmus, akár a turizmus más formái, Victor Turner antropológus kifejezésével liminális élményt nyújt, melyben a hétköznapi tabuk feloldódnak. Ráadásul a magyar „nemzetépítők” között a Nyugat-Európában – ideológiájuk növekvő népszerűsége ellenére – még mindig stigmatizált, deviánsnak tekintett fajvédők normálisnak, sőt talán éppen nyugati tapasztalataik miatt, intellektuális figyelemre érdemesnek tűnnek. Chris Hurst korábban előadásokat is tartott Jobbik-alapszervezeteknek.

Magyarország azonban a fesztivál keretein túl is jó hely mindazoknak, akik kényelmetlenül érzik magukat egy plurális társadalomban. Magyarországon nem érhette volna Anders Breiviket az a trauma, hogy egy politikai párt nyári táborában barna vagy fekete bőrű közönséget lát, alig vannak ugyanis bevándorlók, és azok is főleg „nemzettársak”. Senki sem csinál botrányt, ha egy afrikait vagy egy cigányt nem engednek be egy szórakozóhelyre.

A Mein Kampf, az auschwitzos pólók és más náci kellékek a Magyar Szigeten túl sem keltenek különösebb feltűnést, hogy a nagy-magyarországos matricákról és a világháborús magyar történelemre utaló divatcikkekről ne is beszéljünk. Mi sem jellemzi jobban a helyzetet, mint hogy a találó nevű Zagyva országgyűlési képviselőnek eszébe sem jutott mentegetőzni a fesztiválonmegvásárolható náci emléktárgyak miatt, amikor a rendezők nevében etikai vétséggel vádolta a karlendítésről tudósító angol bulvárlap tudósítóit és pert helyezett kilátásba ellenük. Magyarországon az ilyen mentegetőzés szükségtelen, nincs is rá példa.

Növekvő migrációellenesség ide vagy oda, Nyugat-Európa aligha lesz még egyszer tiszta fehér. Ráadásul a migrációellenességet több nyugateuró pai országban is azzal szokás indokolni, hogy a migránsok bizonyos etnikai vagy vallási csoportjai veszélyeztetik a más kisebbségekkel – például a homoszexuálisokkal – szembeni toleranciát.

Valószínű, hogy a raszszista és homofób nézetek együttes elfogadottsága nosztalgikus érzéseket ébreszt nem kevés nyugat-európai polgárban a „régi szép idők” iránt, amikor Anglia vagy Svédország nem volt tele bevándorlóval, a multikulturalizmus ideológiáját pedig még nem találták ki. Ha ehhez még hozzáveszszük az olcsó sört, az ízletes konyhát és az új nemzeti hitvallást, amely elutasítja bármiféle plurális társadalomkép legitimitását, akkor Magyarország mint a gyűlöletturizmus, sőt talán a gyűlöletmigráció célországa ígéretes jövő elé néz.

A szerző történész, antropológus, Vrije Egyetem, Amszterdam