Almádiban tornyosul a Balaton fölé a hajdani Auróra, a 2005-ben Ramadára keresztelt négycsillagos szálloda, a Wossala Hotels Kft. és az egész tó idegenforgalmának szimbóluma. Ami a kft.-t illeti, az ellen éppen felszámolási eljárás folyik, s ez talán jelképes is, mivel a balatoni idegenforgalom sem a legjobb napjait éli, már hosszú ideje.

A vitorlásként is közismert Wossala György vagy két évtizede a Balaton egyik meghatározó üzletembere, és nem lehet rá mondani, hogy könnyelműen forgatná a pénzét. A Hotels Kft. hozza is évente az egymilliárd forint árbevételt, ám azt, hogy ez mennyire kevés ebben a zúgolódó világban, leginkább Sáfrány Mihály felszámolóbiztos szavai igazolják: a Wossala-cég gazdálkodása igencsak kiélezett. Az üzletember, akinek magánvagyonát 2,8 milliárd forintra becsülik, 2005-ben az Auróra-Ramada felújítására 2,9 milliárd forint svájcifrank-alapú hitelt vett fel. Ebből azóta visszafizetett 1,1 milliárd forint tőkét és kamatot. Most a menedékvaluta megerősödésének „köszönhetően” még 4,9 milliárddal tartozik. Nem kell hozzá közgazdásznak lenni: ezt a kft. képtelen kigazdálkodni. Maradt a felszámolás.

Meglehet, a rengeteg svájci frankba bekényszerített-becsábított – hiszen a mesterségesen erősen tartott forint kölcsönkamatai jóval meghaladták a frankét – adósok egy része könnyelműen falánk fogyasztó vagy túl merész vállalkozó volt. A többség viszont alighanem egyszerűen csak szilárdan hitt a jövőben. Abban, hogy a következő tíz-húsz évben is lesz biztos állása, jövedelme, és ha az árfolyamok hullámzanak is kissé (a bankok legfeljebb húszszázaléknyi árfolyam-emelkedést modelleztek, nyolcvan százalékot ki gondolt volna?), nem érheti tragikus meglepetés.

Wossala milliárdokkal számolt, nem milliókkal, mint az anyagilag épp mostanra kifeszített középosztály. Ugyanúgy gondolkodott viszont, mint az a titkárnő, aki palotának azért nem nevezhető, ötven négyzetméteres lakásért kezdett négy éve havi 103 ezer forintot fizetni. Most 225 ezernél tart. És hogy mi lesz vele, nemcsak ő, más se tudja. Mint ahogy azt sem, mi lesz a hitelcsőd szélére sodródott önkormányzatokkal. És Wossala Györggyel. Akire lehet azt mondani, hogy kőgazdag (volt?), tehát biztosan megél majd valahogy, de nem is ő az érdekes.

Hanem az Auróra-Ramada 130 dolgozója például, akik között biztosan akad nem egy frankhiteles is, és most tördelhetik a kezüket, akad-e vevő az egyelőre még „élő” szállodára, s ha akad, kellenek-e majd neki, s kapnak-e annyi fizetést, amennyiből törleszthetnek továbbra is. S mi van akkor, ha az Auróra-Ramadára nem akad vevő, és zárt kapus romként tornyosul hamarosan a Balaton fölé, a csőd mementójaként.

Lakáshiteles polgár, devizahiteles önkormányzat, vállalkozó: a szilárd jövőkép tovaszállt, a gazdasági-társadalmi háló szakadozik. Ha a kötél sok-sok ember nyakán szorul, azért még nem biztos, hogy az egész ország levegőért kapkod. Ha viszont az ország érzi úgy, hogy nyakán a hurok, biztosak lehetünk benne, előbb-utóbb kivétel nélkül valamennyien fulladozni kezdünk.